Jön a világ legszebb kávéháza

-
Régi pesti kávéházak, 2006.03.08.

Jön a világ legszebb kávéháza

Lassan elkészül a New York Kávéház és a palota. Csordás Lajos a Népszabadságtól kifaggatta a kávéház vezető tervezőjét, Benyó Lászlót. A kávéház belsőépítészeti munkáit többnyire olasz mesterek és művezetők végzik. Már az utolsó leveleket aranyozták a stukkón.


A Fehér szalonban éppen egy korhű harmonika ajtót szereltek fel, míg a mellette fekvő Lotz Teremben hiányzott a mennyezeti Lotz-panno. Visszakerültek azonban az eredeti csillárok másai, amely minden olyan szemlélődőnek öröm, aki vendége volt még az egykori Hungáriának. A Magyari Mannheimer- és Eisenhut Ferenc-féle freskókat is teljes pompájukban találta Csordás.

A bejárat ismét a régi helyén: nem a körútról, hanem a körút és a Dohány utca sarkáról lehet belépni a kávéházba. Ezzel megszűnt a Hungária legcsúfosabb szégyenfoltja: a régi hölgyteremben kialakított ruhatár. A híres "mély vízben" luxusétterem lesz, és ennek a végén találjuk majd a márványtermet, nagy faburkolatú tükrökkel.

Egy kicsivel később a bútorok is megérkeztek. A kávéházba szögletes, krómacélvázas üvegbútorokat terveznek és az első modern asztalok és székek már bent is vannak a pazarul felújított kávéházi térben.

A stílusában elütő ülőalkalmatosságokat és kávéházi asztalokat Adam D. Tihany tervezte, aki egyébként századfordulós hangulatú belsőt már tervezett Magyarországon. 1992-ben kérték fel ugyanis a Gundel éttermének kialakítására.

Miután a Népszabadás annak is utánajárt, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal a korhű helyreállításhoz korhű bútorokat szeretett volna.


Sőt erről a kávéházban egyeztetett is a tulajdonossal és a tervezővel, feltételezhetően a Boscolo tulajdonosi elvárásainak köszönhetők a modern bútorok.

Forrás:
NOL 1
NOL 2


Legek a New Yorkból:

Kávéházak Versenye 1905 - a New York győzött! :)
Kávéház és irodalom
A zenés kávéházak
A legfontosabb magyar irodalmi lap: a Nyugat
Kávéház anno, négyszázféle újsággal
A kávéház a férfiaké?

Tetszett a(z) Jön a világ legszebb kávéháza magazin cikk? Írd meg véleményed!

További Kávéházak magazin cikkek

Nem kell, hogy a kávéfőzés miatt főjön a fej!

Az, hogy ki milyen kávét szeret, ízlés kérdése. Ez vitathatatlan. Az azonban megmásíthatatlan tény, hogy a kávéfőző milyensége rengeteget nyom a latba. Még az igazán minőségi kávéból készített feketét is megkeserítheti, akár szó szerint is, ha a kávéfőző nem megfelelő. Mára már ezen túl a gyorsaság is egy érthető elvárássá vált. De vajon melyik típusú kávégép felel meg minden kritériumnak? Mutatjuk!

Téma, 2023.12.13.

Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a Pacificaffé

Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében.

Kávé minősítések, 2023.09.05.

A kapszulás kávéfőzőt is kell takarítani!

Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávékapszulák mögött álló kávés szakemberek elárulják, hogyan takarítsuk ki a gépet, hogy sokáig főzhessük vele kedvenc reggeli italunkat.

Koffein, 2023.05.04.

café lungo - hosszú kávé

Sokakban felmerül a kérdés, mi a különbség a hosszú és a rövid kávé között?! A kérdésekre Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávépörkölő üzem mögött álló kávés szakemberek adja meg a választ.

Kávé akadémia, 2023.03.29.

A víz világnapja (03.22.)

Március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját, amelyet az ENSZ 1992-ben hozott létre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a víz fontosságára, és annak fenntartható menedzselésére. Ebben a cikkben megnézzük, hogy milyen problémákkal küzdünk a vízgazdálkodás terén és hogy milyen vízzel főzzük a kávét.

Kávé akadémia, 2023.03.22.

Mi található egy kávékapszulában?

Sokféle kávékapszula kapható a boltokban, rengeteg gyártótól és pörkölőtől. De vajon mi is található valójában a kapszulákban. Kávékapszulákkal foglalkozó szakemberek most elárulják nekünk.

Zacc, 2023.02.16.

24 karátos arany cappuccinó Magyarországon is

Szó szerint bearanyozhatjuk a napunkat a közelmúltban megnyílt szarvasi Újváros Bisztróban, ahol nemcsak a márványpadlóba kerültek 24 karátos aranybetétek, de arannyal szórt kávékülönlegességet is elfogyaszthatunk. Az arany cappuccinót eddig az Emirátusokban (Dubaiban és Abu Dhabiban) lehetett megkóstolni.

Kávé és egészség, 2023.02.08.

"narrow"
Gear.svg