Rainforest Alliance

-
Kávé minősítések, 2009.03.30.

Rainforest Alliance

A Rainforest Alliance (RA) elnevezése – Esőerdő Szövetség – jól érzékelteti, milyen célok mentén szerveződik a mozgalom, ugyanakkor félrevezető is lehet. A névben szereplő esőerdő legalább annyira szimbolikus, mint konkrét, valójában az érintetlen természetre utal.



A szövetség azon dolgozik, hogy a földművelési technológiák, az üzleti gyakorlat és a vásárlói szokások megváltoztatása által megóvja a biológiai sokféleséget és fenntartható életmódot biztosítson. Programjaik a mezőgazdaságban tevékenykedő emberek és cégek földművelési és állattartási szokásait próbálják átalakítani. Olyan működési sztenderdeket alakítanak ki, melyek alkalmazásával az őshonos állat- és növényvilág életterét tiszteletben tartva lehet fenntartható gazdálkodást művelni.
A szervezet céljai között ugyanilyen fontos szerepet kapnak a helyi termelők érdekeinek képviselete. A fenntartható mezőgazdaság alapfeltétele, hogy a termelők családjai és kisközösségei megfelelő oktatásban, egészségügyi ellátásban részesüljenek, jól megéljenek munkájukból és jól érezzék magukat.


Tevékenységük a mezőgazdasági kutatástól az oktatáson és erdőgazdálkodáson át a turizmus szervezéséig terjed, a kávén kívül a tea, a kakaó, a banán és a virágtermesztéssel foglalkozó gazdálkodókat is segítik, de mi most csak a kávétermelés helyzetével tudunk foglalkozni.
A kávé legjobban azon szubtropikus és tropikus területeken érzi jól magát, ahol az őshonos környezet védelme elsőrendű fontosságú. Ezeken a területeken évszázadokon át erdei ültetvényeken, magas fák árnyékában növekedő kávécserjékről szüretelték a kávégyümölcsöt. Az 1970-es évektől egyre elterjedtebb a monokultúrás, ültetvényes termelés, az erdőket kiirtották, egyre több kemikáliát használtak a termelésben. A terméshozam természetesen nőtt, de a minőség drasztikusan csökkent.
Ma nagyjából 12 millió hektáron termelnek kávét, ami több mint Portugália összterülete, majd akkora, mint Anglia. Ha ezen az óriási területen csak a monokultúrás gazdálkodással termelnék a kávét, az beláthatatlan kárt okozna a természetben. Az RA a 90-es évektől bebizonyította, hogy az erdei farmokon kiemelkedő kávéminőséget lehet termelni, ugyanakkor mennyei körülmények biztosíthatók az élővilág számára is. Azon farmok, gazdálkodók és erdei ültetvények, amik megfelelnek a szigorú követelményeknek, az RA Certified elismerő bizonyítványt kapják.
A "kávéerdők" egyszerre biztosítanak megélhetést egy-egy család számára és védik környezetüket. A farmon dolgozók a kávén kívül gyógyhatású növényeket, virágokat is termesztenek, gyümölcsöket és mézet termelnek, tudatos erdőgazdálkodással és fakitermeléssel foglalkoznak. Az erdei talaj ugyanakkor jól köti meg a vizet, véd az áradástól, az erdei állatok, madarak számára közlekedőfolyosóként szolgál. Egy-egy ilyen kávéerdőben akár 100 különböző fafajtával, különlegesen ritka madarakkal és orchideákkal, erdei macskafélékkel és majmokkal, gyönyörű óriáspillangókkal és ezernyi színű békákkal találkozhatunk. Talán ezért is lett az RA logója egy kis zöld béka.
Az 1987-es alapítás óta a működést a New York-i központból irányítják. 35000 aktív taggal és támogatóval, évi 33 millió dolláros költségvetéssel bírnak.

  • Jelen cikkünk a Café & Bar vendéglátóipari szakújság márciusi számában található.


  • Tetszett a(z) Rainforest Alliance magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
    Tetszett a(z) Rainforest Alliance magazin cikk? Írd meg véleményed!

    További Kávéházak magazin cikkek

    Nem kell, hogy a kávéfőzés miatt főjön a fej!

    Az, hogy ki milyen kávét szeret, ízlés kérdése. Ez vitathatatlan. Az azonban megmásíthatatlan tény, hogy a kávéfőző milyensége rengeteget nyom a latba. Még az igazán minőségi kávéból készített feketét is megkeserítheti, akár szó szerint is, ha a kávéfőző nem megfelelő. Mára már ezen túl a gyorsaság is egy érthető elvárássá vált. De vajon melyik típusú kávégép felel meg minden kritériumnak? Mutatjuk!

    Téma, 2023.12.13.

    Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a Pacificaffé

    Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében.

    Kávé minősítések, 2023.09.05.

    A kapszulás kávéfőzőt is kell takarítani!

    Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávékapszulák mögött álló kávés szakemberek elárulják, hogyan takarítsuk ki a gépet, hogy sokáig főzhessük vele kedvenc reggeli italunkat.

    Koffein, 2023.05.04.

    café lungo - hosszú kávé

    Sokakban felmerül a kérdés, mi a különbség a hosszú és a rövid kávé között?! A kérdésekre Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávépörkölő üzem mögött álló kávés szakemberek adja meg a választ.

    Kávé akadémia, 2023.03.29.

    A víz világnapja (03.22.)

    Március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját, amelyet az ENSZ 1992-ben hozott létre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a víz fontosságára, és annak fenntartható menedzselésére. Ebben a cikkben megnézzük, hogy milyen problémákkal küzdünk a vízgazdálkodás terén és hogy milyen vízzel főzzük a kávét.

    Kávé akadémia, 2023.03.22.

    Mi található egy kávékapszulában?

    Sokféle kávékapszula kapható a boltokban, rengeteg gyártótól és pörkölőtől. De vajon mi is található valójában a kapszulákban. Kávékapszulákkal foglalkozó szakemberek most elárulják nekünk.

    Zacc, 2023.02.16.

    24 karátos arany cappuccinó Magyarországon is

    Szó szerint bearanyozhatjuk a napunkat a közelmúltban megnyílt szarvasi Újváros Bisztróban, ahol nemcsak a márványpadlóba kerültek 24 karátos aranybetétek, de arannyal szórt kávékülönlegességet is elfogyaszthatunk. Az arany cappuccinót eddig az Emirátusokban (Dubaiban és Abu Dhabiban) lehetett megkóstolni.

    Kávé és egészség, 2023.02.08.

    "narrow"
    Gear.svg