Kávés vendéglátás 2010

-
Barista iskola, 2009.12.18.

Kávés vendéglátás 2010

2009-2010 fordulóján talán érdemes átgondolni a magyar kávés vendéglátók (baristák és kávéházasok) helyzetét, jövőjét. Ezzel kívánunk a vendéglátóknak sikeres, a vendégeknek kávés élményekben gazdag új évet!


Baristák itthon és külföldön

A barista szakmát művelők helyzete, ha nem is rózsás, de ad okot a bizakodásra. Egyre több kávézólánc és független kávéház várja őket örömmel, a képzett és fejlődni vágyó fiatalokat – a sok unott és alulmotivált alkalmazott között – a "főnök" egyre inkább megbecsüli. A napközbeni, jó néhány kávézóban szinte "hivatali" időbeosztás sok érdeklődő vendéglátót vonz a szakmához, a megfelelő képzettség és gyakorlati idő után pedig nem nehéz elhelyezkedni külföldön.
A terjedő eszpresszó-kultusznak köszönhetően mind több magyar barista keres jó pénzt és csinál karriert angolszász, skandináv, sőt ázsiai országokban kávékészítéssel. Persze nem árt némi nyelvtudás is, de az elinduláskor szinte "csak" a termékkészítés szakkifejezéseit kell jól ismerni, a vendégkiszolgáláshoz úgyis csak több év helyi tapasztalat után engedik a kávékészítőt.
2010-ben – a tervek szerint – minden eddigit meghaladó számban várják versenyek és bajnokságok az erre készülő baristákat, ezekről a legutóbbi számban már hírt adtunk.

Kávéház, kávézó, café-restaurant

A kávéház üzemeltetőknek kettős kihívással kellett és kell szembenézniük: egyik oldalról a gazdasági válság magyaros (erős-csípős) változata, a másik oldalról a kávézóláncokkal súlyosbított piaci verseny fogja közre őket.
Az előbbi hatása kissé késleltetve érte el a kávézókat: a vendégek inkább lemondanak a munkahelyi étkezde menüjéről és otthonról hoznak ebédet, de kávészünetben kiszaladnak a közeli kávézóba egy kis beszélgetésre. A kávéfogyás "szinten tartása" azonban nem segít a menüző, a la carte fogyasztó vendégek elmaradásán, a külföldiek eltűnésén, az "after work" időszak kiüresedésén. Spórolni lehet (és néha sajnos kell is) a személyzeten és az alapanyag minőségén, de ennek eredménye már középtávon megjelenik a tovább csökkenő forgalomban. Lehet (és reméljük érdemes) várni a visszatérő turistákra, de most csak a kitartó törzsvendégekre lehet építeni, akik nem csak fogyasztani, de barátkozni járnak kedvenc üzletükbe.

Független kávésként most jó pár évig nem lehet a vendéglátásra úgy tekinteni, mint befektetésre, hanem csak mint vállalkozásra. Minden tulajdonosnak a kávézójában a helye – ahogy régen a kávésok az üzlet feletti félemeleten laktak, hogy bármikor be tudjanak ugrani "látogatóba"!

Az egyre másra üzleteket nyitó kávézóláncok új piaci helyzetet teremtettek. A független kávézók számára talán ez lesz a legnagyobb kihívás és lehetőség a következő évtizedben. Kihívás, hisz kidolgozott sztenderdek, jól működő franchise rendszer, tőkeerő áll a láncok mögött. De lehetőség is, hisz a láncok által kommunikált pozitív kávés imázs az egész iparágra hat.
A függetlenek előtt álló feladatok:

  • koncepciójukat újragondolva erősítsék meg üzletük kávés jellegét, helyezzék igazi reflektorfénybe kulcsterméküket és a ráépülő termék- és szolgáltatásrendszert;
  • használják ki a személyes vendégkapcsolatokból fakadó versenyelőnyöket a láncokkal szemben;
  • lépjenek kapcsolatba és szövetkezzenek egymással – fontos témákban kommunikáljanak, tárgyaljanak közösen.

    A témával január 25-én, a Kreatív Italfórum kávés szekciójában részletesen is foglalkozunk majd.

  • Tetszett a(z) Kávés vendéglátás 2010 magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
    Tetszett a(z) Kávés vendéglátás 2010 magazin cikk? Írd meg véleményed!

    További Kávéházak magazin cikkek

    Nem kell, hogy a kávéfőzés miatt főjön a fej!

    Az, hogy ki milyen kávét szeret, ízlés kérdése. Ez vitathatatlan. Az azonban megmásíthatatlan tény, hogy a kávéfőző milyensége rengeteget nyom a latba. Még az igazán minőségi kávéból készített feketét is megkeserítheti, akár szó szerint is, ha a kávéfőző nem megfelelő. Mára már ezen túl a gyorsaság is egy érthető elvárássá vált. De vajon melyik típusú kávégép felel meg minden kritériumnak? Mutatjuk!

    Téma, 2023.12.13.

    Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a Pacificaffé

    Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében.

    Kávé minősítések, 2023.09.05.

    A kapszulás kávéfőzőt is kell takarítani!

    Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávékapszulák mögött álló kávés szakemberek elárulják, hogyan takarítsuk ki a gépet, hogy sokáig főzhessük vele kedvenc reggeli italunkat.

    Koffein, 2023.05.04.

    café lungo - hosszú kávé

    Sokakban felmerül a kérdés, mi a különbség a hosszú és a rövid kávé között?! A kérdésekre Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávépörkölő üzem mögött álló kávés szakemberek adja meg a választ.

    Kávé akadémia, 2023.03.29.

    A víz világnapja (03.22.)

    Március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját, amelyet az ENSZ 1992-ben hozott létre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a víz fontosságára, és annak fenntartható menedzselésére. Ebben a cikkben megnézzük, hogy milyen problémákkal küzdünk a vízgazdálkodás terén és hogy milyen vízzel főzzük a kávét.

    Kávé akadémia, 2023.03.22.

    Mi található egy kávékapszulában?

    Sokféle kávékapszula kapható a boltokban, rengeteg gyártótól és pörkölőtől. De vajon mi is található valójában a kapszulákban. Kávékapszulákkal foglalkozó szakemberek most elárulják nekünk.

    Zacc, 2023.02.16.

    24 karátos arany cappuccinó Magyarországon is

    Szó szerint bearanyozhatjuk a napunkat a közelmúltban megnyílt szarvasi Újváros Bisztróban, ahol nemcsak a márványpadlóba kerültek 24 karátos aranybetétek, de arannyal szórt kávékülönlegességet is elfogyaszthatunk. Az arany cappuccinót eddig az Emirátusokban (Dubaiban és Abu Dhabiban) lehetett megkóstolni.

    Kávé és egészség, 2023.02.08.

    "narrow"
    Gear.svg