Újabb gyöngyszemtől búcsúzunk

-
Kávéház Sirató, 2006.02.02.

Újabb gyöngyszemtől búcsúzunk

Kávéház sirató Nem olyan rég adtunk hírt az újlipótvárosi változásokról. A Dunapark bezárt, a Leon nyílik. Most az egyik legeredetibb kávézót, a Wallenberget siratjuk. Kipakolva találtuk, egyelőre nyoma sincs az újrakezdésnek. Ezzel eltűnt az egyik legkisebb pesti kávézó.


A Wallenberg nagy reményekkel nyitotta meg kapuit. Igazi törzskávézónak indult. Kicsi volt, a kuckós helyek iskolapéldája. Néhány négyzetméteren ügyes térkialakítással négy sarkot rendeztek be a vendégeknek, pamlagokkal, székekkel, fotelekkel.

A kávéról nincsenek nagy emlékeink. Nem volt sem kirívóan jó, sem végtelenül pocsék, amit megjegyezne az ember. Érdekesség, hogy azon kevés kávézók közé tartozott, ahol coffee-to-go papírpoharakban elvitelre is felszolgálták a kávét.

A kiszolgálás azonban a kis helyek előnyét élvezte: közvetlen volt, körültekintő. A fizikai közelség nagy figyelemre adott lehetőséget, a belső tér kialakítása pedig megengedte, hogy még ilyen pici helyen is kialakítsuk magánszféránkat.

Egyedül a nyitva tartást találtam problematikusnak. Nem csak a Wallenberg, de majd’ minden újlipóti kávézó korán zár. A munka utáni kávézgatás, trécselés így nehezen talál otthonra a városrészben. Ez egy olyan lehetőség, amit valamiért nem nagyon használnak ki, így a Wallenbergbe is akárhányszor kedvem támadt lemenni, akkor már nem volt nyitva.

Tetszett a(z) Újabb gyöngyszemtől búcsúzunk magazin cikk? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Újabb gyöngyszemtől búcsúzunk magazin cikk? Írd meg véleményed!

További Kávéházak magazin cikkek

Nem kell, hogy a kávéfőzés miatt főjön a fej!

Az, hogy ki milyen kávét szeret, ízlés kérdése. Ez vitathatatlan. Az azonban megmásíthatatlan tény, hogy a kávéfőző milyensége rengeteget nyom a latba. Még az igazán minőségi kávéból készített feketét is megkeserítheti, akár szó szerint is, ha a kávéfőző nem megfelelő. Mára már ezen túl a gyorsaság is egy érthető elvárássá vált. De vajon melyik típusú kávégép felel meg minden kritériumnak? Mutatjuk!

Téma, 2023.12.13.

Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a Pacificaffé

Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében.

Kávé minősítések, 2023.09.05.

A kapszulás kávéfőzőt is kell takarítani!

Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávékapszulák mögött álló kávés szakemberek elárulják, hogyan takarítsuk ki a gépet, hogy sokáig főzhessük vele kedvenc reggeli italunkat.

Koffein, 2023.05.04.

café lungo - hosszú kávé

Sokakban felmerül a kérdés, mi a különbség a hosszú és a rövid kávé között?! A kérdésekre Lonkai Márton és Juhász Bálint, a Steamhouse kávépörkölő üzem mögött álló kávés szakemberek adja meg a választ.

Kávé akadémia, 2023.03.29.

A víz világnapja (03.22.)

Március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját, amelyet az ENSZ 1992-ben hozott létre azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a víz fontosságára, és annak fenntartható menedzselésére. Ebben a cikkben megnézzük, hogy milyen problémákkal küzdünk a vízgazdálkodás terén és hogy milyen vízzel főzzük a kávét.

Kávé akadémia, 2023.03.22.

Mi található egy kávékapszulában?

Sokféle kávékapszula kapható a boltokban, rengeteg gyártótól és pörkölőtől. De vajon mi is található valójában a kapszulákban. Kávékapszulákkal foglalkozó szakemberek most elárulják nekünk.

Zacc, 2023.02.16.

24 karátos arany cappuccinó Magyarországon is

Szó szerint bearanyozhatjuk a napunkat a közelmúltban megnyílt szarvasi Újváros Bisztróban, ahol nemcsak a márványpadlóba kerültek 24 karátos aranybetétek, de arannyal szórt kávékülönlegességet is elfogyaszthatunk. Az arany cappuccinót eddig az Emirátusokban (Dubaiban és Abu Dhabiban) lehetett megkóstolni.

Kávé és egészség, 2023.02.08.

"narrow"
Gear.svg