Újabb gyöngyszemtől búcsúzunk

Kávéház sirató Nem olyan rég adtunk hírt az újlipótvárosi változásokról. A Dunapark bezárt, a Leon nyílik. Most az egyik legeredetibb kávézót, a Wallenberget siratjuk. Kipakolva találtuk, egyelőre nyoma sincs az újrakezdésnek. Ezzel eltűnt az egyik legkisebb pesti kávézó.

A Wallenberg nagy reményekkel nyitotta meg kapuit. Igazi törzskávézónak indult. Kicsi volt, a kuckós helyek iskolapéldája. Néhány négyzetméteren ügyes térkialakítással négy sarkot rendeztek be a vendégeknek, pamlagokkal, székekkel, fotelekkel.

A kávéról nincsenek nagy emlékeink. Nem volt sem kirívóan jó, sem végtelenül pocsék, amit megjegyezne az ember. Érdekesség, hogy azon kevés kávézók közé tartozott, ahol coffee-to-go papírpoharakban elvitelre is felszolgálták a kávét.

A kiszolgálás azonban a kis helyek előnyét élvezte: közvetlen volt, körültekintő. A fizikai közelség nagy figyelemre adott lehetőséget, a belső tér kialakítása pedig megengedte, hogy még ilyen pici helyen is kialakítsuk magánszféránkat.

Egyedül a nyitva tartást találtam problematikusnak. Nem csak a Wallenberg, de majd’ minden újlipóti kávézó korán zár. A munka utáni kávézgatás, trécselés így nehezen talál otthonra a városrészben. Ez egy olyan lehetőség, amit valamiért nem nagyon használnak ki, így a Wallenbergbe is akárhányszor kedvem támadt lemenni, akkor már nem volt nyitva.