Kávéházi magazin

Franciaországban piacra dobták a kávé-inhalátort. A kis szivarra hasonlító szerkezet arra szolgál, hogy por formájában jutassa a szervezetbe a kávé hatóanyagait. Az inhalátor 100 mg koffeint tartalmaz, ami kb. egy csésze kávénak felel meg.
2010.03.29.
Ez évtől két új sorozatot indítunk: az egyiket sikeres baristákról, a másikat a független kávésokról, kávéház üzemeltetőkről. A sorozatok célja, hogy példaértékű karriereket és vállalkozásokat mutassunk be a magyar kávés vendéglátásban.
2010.01.28.
Lassan véget ér a nyár, ami nem csak a fesztiválok, a reggelig tartó sörözés, a fagylaltot nyaló gondtalan nyaralás szezonja, de az elhamarkodott, átgondolotatlan tetoválásoké is. Szerencsére vannak frissítő, kávés kivételek!
2009.09.01.
A jó öreg kotyogóstól a luxuskávéfőzőkig, a kávéautomatáktól a kávéházakig számos útja-módja van annak, hogy hozzájuthassunk napi betevő koffeinadagjainkhoz. Persze a dizájnerek a kávé előállítását is a maguk sajátos szemszögéből nézik, ennek eredményeképp pedig egészen innovatív alkotások jönnek létre. A következőkben ezekből szemezgetünk.
2009.08.31.
Az árutőzsdéken- a kőolaj után a második legkedveltebb termék a kávé. Ez talán annak köszönhető, hogy - akár a benzin az autók esetében- a kávé a modern ember "üzemanyaga". Ez a pozíció azonban az előttünk álló évtizedekben megváltozhat, ha az amerikai tudósok kutatási eredményei visszaigazolódnak a gyakorlatban. A tervek szerint ugyanis, a kávézaccal a jövőben már nem csak jósolni de utazni is lehet.
2009.06.23.
Róma, Olaszország fővárosa, a klasszikus ókori művészetek védőbástyája, az olasz csizma ékszere.. itt töltöttem pár napot, nem csak a történelmi értékeket keresve "kávés szememmel".
Igaz, az olaszok jó pár száz évvel később kezdtek kávéval foglalkozni mint például az arab térségben élők. Igaz, hogy nincs Olaszoszágban túl sok termőterület de akkor miért minden barista hazája? Miért az elnevezés olasz espresso?
2009.02.11.
A rózsaszínű amerikai álom - hatalmas turmix méteres szívószállal, neonszínben tündöklő gumicukor-áradat, már csak az asztalon táncoló sárga parókás pincérlányok hiányoztak, hogy a Grease-fíling teljes legyen.
2008.09.26.
Inkább étterem, találkahely, pokoli nyári melegben hűsölésre alkalmas kellemes pihenőhely -- de nevével ellentétben nem igazi kávézó. A hely könnyen megközelíthető helyen van, a terasza tágas, de az utolsó asztalok kivételével a nagy jövés-menés miatt nem igazán meghitt.
2008.06.27.
Budapest, 2008. március 4. – A korábbi hagyományt felélesztve idén is novellapályázatot indít a HP Magyarország, ehhez kapcsolódva pedig újraindítja a www.hpebook.hu címen elérhető elektronikus könyv letöltő oldalát.
2008.03.08.
Egyszercsak Sopronban is találtunk egy Caffeeshopot, aminek nagyon örültünk. Habár a város szélén található nemrég épült üzletközpontben van, nem igazán megközelíthető helyen, de legalább van.
2008.03.06.
Kiváló marketing, szívmelengetően kedves kiszolgálás, arabika kávé - kissé puritán környezetben. Így summázható az építési állványra helyezett hatalmas Rossi Caffé molinó és a tulajdonos lányának embernagyságú fényképe mögött rejlő friss pesti kezdeményezés.
2008.03.06.
Az elnökjelölt-választás izgalmasabb, mint az elnökválasztás. Most még van választék, vannak színfoltok, és itt most nem is olcsó szellemeskedéssel Barack Obamara gondolok, aki - programjától függetlenül - mindenképpen óriási dolog, hogy afroamerikaiként az elnökjelöltség küszöbére jutott.
2008.02.07.
Szentendre télen meglehetősen kihalt. Néhány kávéház tartja csak a frontot, no meg a Gomba: egyszerű gomba alakú kioszk, Szentendre egyik legszebb terén, a Duna-korzó mellett.
2008.02.06.
Titkos katonai bázisok, a horogkereszt-alakú épületek, a gyanútlan napozók és egyéb furcsaságok után végre kimondottan keresztény szempontból is vannak a Google Earth-nek érdekességei. Ha bárki kételkedett például Noé bárkájának létezésében, most megnézheti műholdas felvételen.
2008.01.30.
Dec. 29 délután 5 óra. Belépéskor kellemes környezet fogadott a felszolgálók rögtön észrevettek és köszöntek! (felettébb jólesett mert manapság már ez is ritka!) Szerencsére nem volt tömeg (gondolom az üzletvezetés nem örül ennek ugyanígy!) úgyhogy hamar találtunk szabad helyet.
2008.01.10.
Igen, a Cooffeeshop Companyval szemben, már egy california Coffee-t is találunk a Kálvinon. Szép nagy, tele kényelmes fotellal, galériával és széles kávé kínálattal. Mivel mai napon nyitott meg, az erre tévedő vendégek abban a meglepetésben részesülhettek, hogy nem kellett kifizetniük a kávét.
2007.12.26.
Idén nyílt a Mokka Kultúrkávézó Székesfehérváron és persze rögtön felkeltette az érdeklődésemet, kávé is meg kultúr is, külön-külön sem rossz, egyben meg olyan lehet, mint amikor gyönyörű hurik játszadoznak a … na ezt hagyjuk.
2007.12.03.
Idén kerül először megrendezésre a Magyar Cukorpapír Kiállítás. A többmint tízezer darabbal büszkélkedő gyűjteményt a HUNniai CUkortasak-gyűjtők Társasága bocsátja megtekintésre.
2007.11.26.
A magyar gasztronómia története olyan pontra érkezett, amely végleges kenyértöréshez vezethet az MNGSZ befolyásos "nagy öregjei" és a szakma tőlük eltávolodott más csoportjai és irányzatai között.
2007.11.13.
Figyelem, figyelem: Koffeinke megduplázta magát és lecsap. Segédemmel Máté 002-essel felkutatom a BABABARÁT kávézókat. Rettegjetek koffeinüzérek! Szigorú babakocsis behajtás ellenőrzés, rámpagyakorlatok, kéthónapos kortól asztali terepszemle, bababarát pincér iram... és még sok más EU-s elvárás. :) Koffeinfüggő virrasztó kismamák hajrá!
2007.10.17.
Kettős tanulságot tartogat a horányi rév dunakeszi oldalán található All-in kávézó. Egyfelől igazolja a tételt, mely szerint egy igazán jó hely meghatározza a környékre települt újabbak igényszintjét, másfelől rácáfol arra, hogy a kávézók világában leáldozott a közösségi játékok kora.
2007.10.08.
Miközben az italomat kortyolgatom, azon gondolkozom hogy vajon mit is akar ez a hely tulajdonképpen. A mellékhelyiségben az angol felirat gyakorlatilag egyetlen helyesen leírt szót nem tartalmaz. Nézem a csocsóasztalt. Hallgatom a pörgős zenét. Iszom az akciós Bechert. Ez lenne a "Vis Major irodalmi kávézó és kiállítóterem"?
2007.10.08.
Sopron és Bécs között félúton, a magyar határtól néhány kilométerre található a kismartoni Esterházy-kastély, amely több tanulsággal is szolgál. Az egykori nemesi rezidenciát a szomszédok páratlan becsben tartják: az idegenvezetés izgalmas, Haydn egykori - magyar királyok portréival díszített - koncertterme a mai napig a legnevesebb nemzetközi művészek fellépéseinek ad otthont.
2007.09.10.
Bár autópálya még nem vezet Kolozsvárra, Erdély nemzetközi repülőtérrel is rendelkező fővárosa az elmúlt néhány évben döbbenetes fejlődésnek indult. A "kincses városban" egymást érik az építkezések, a belvárosban példás tisztaság uralkodik, eltűntek a korábban mindent beborító piros-sárga-kék felfestések, és új erőre kapott a kávéházi élet is.
2007.08.27.
Dübörög a terasz szezon. Elszánt ügynökeink az ország minden pontján tevékenykednek, kutatva az ország legjobb vendéglátóegységeit. Cél: Feltérképezni Magyarország kávés gasztronómiai szektorának zeg-zugait. Hiteles jelentéseket adni a vidéki zaccivókról és a pesti lehúzókról. Dicsérni a fejlődőképes egységeket, a krémes espressót, a kedves felszolgálást, a napfényes, pezsgő teraszt és a nyüzsgő életet.
2007.08.02.
A Mammut Bevásárló- és Szórakoztató Központ hatodik éve, azaz 2002-től rendezi meg nyaranta nagysikerű rendezvénysorozatát, ezzel is hozzájárulva a budai oldal kulturális életének színesebbé tételéhez.
2007.07.10.
Augusztus 8-án Bächer Iván legnépszerűbb kutyás történeteit hallhatják a nézők a Mammut Színház színpadán Gyabronka József rendhagyó előadásában, valamint a szerző zongorakíséretével. A produkció a Bächer Iván Hatlábú című sikerkönyve alapján készült és évek óta teltházzal játsszák a Spinoza Házban.
2007.07.09.
Az andante kifejezés a zenében visszafogott, nyugodt tempót jelez, az olasz szó jelentése: lépésben. Van Budán egy borbár, amely - hogy, hogy nem - ugyanezt a nevet viseli. Az Andante Borpatikát Kovács Ákos énekes-dalszerző, Tiffán Zsolt, az ország egyik legrangosabb bortermelője és Urbán Dezső mérnök álmodta és valósította meg. Üzletfilozófiájuk központjában a magyar borok állnak.
2007.06.07.
A magyar mainstream gasztronómia eltolása a minőség irányába komoly vállalás. Ilyen volt az idén újra megrendezett Budapesti Pálinka Fesztivál 2007. május 10. és 13. között. A szombat esti teltház azt mutatja, hogy óriási a minőségi pálinka iránti érdeklődés. A városháza előtti téren egy macskakő sem maradt szabadon.
2007.05.14.

Borbély-Bágyi-Sebastiani (IT)

2007.04.26.

Eleink örömei - Gasztronómiai emlékek a hajdani metszeteken

2007.04.26.
Kezdjük egy kis nyelvészettel, az a filozófusoknak is segíteni szokott. A "frindzs" angol eredetű szó, pontos magyar jelentése még alakulóban van. Főnévként arra az összművészeti kavalkádra utal, amely a tavasz első napjaiban a főváros szívének kulturális vérellátásáért felel. Igeként – frindzsel vagy frindzsezik – három jelentése körvonalazódik.

2007.03.13.
A Mediterrano étterem igazából négy különböző éttermet foglal magába, de ezek egymásba nyílnak, és bárhol foglalunk helyet akármelyik étterem étlapjáról rendelhetünk.
2007.03.12.
Szentendre a magyar Velence. Kis utcái kalandos, romantikus hangulatot árasztanak. Az idelátogató turisták sorra megcsodálják a halomra fűzött paprikákat, a boltok elé pakolt bográcsokat, ostorokat, és egyéb hun kellékeket. No, meg a Matrióska-babát, mint "magyar" motívumot…
2007.02.27.
Az már luxus, mikor az embernek lehetősége van különböző igényeit legurítva a gördülős menüben faxnisan utcanév, sütemény-választék és füstmentesség szempontjából kiválasztani az aznapi feketéje fogyasztásának optimális helyszínét a kávéházak.hu-n.
2007.02.13.
A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Moldvahon Csángó Kulturális Egyesület 2007. február 17-én (szombaton) tizenegyedik alkalommal rendezi meg a "Csángó Bált" a budapesti Petőfi Csarnokban. A XI. Csángó Bál fővédnöke Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke, aki üzenetet küld a bál résztvevőinek. Megnyitóbeszédet mond Karátson Gábor író, festő.
2007.02.12.
Bátor cselekedet eltolni a kordont, bizony! Most azt várom, hogy a képviselők újra kimennek, és újra nekilátnak. A rendőrök túlkapnak, viperák lecsapnak, honatyák a felszámolás alatt lévő korházakban végzik.
2007.02.05.
Sokan lelkesen keresték a követhető etikai mintát a most bemutatott - egyébként zseniális - Tökéletes trükk c. filmben. Nem nagyon juthattak sokra: az egyik főszereplőnek talán a szemet-szemért elv következetes véghezvitelét, a másiknak némi család-szeretetet lehet a javára írni, de csak annyira, hogy azért szanaszét gyilkolásszák egymást.
2007.01.19.
Mikor érkezett az első kávészállítmány Magyarországra? Hol állt az első hazai kávéfőző, Blasius háza? Ki és mikor nyitotta meg az első, Európai-hírű hazai nagykávéházat? Mit nem volt szabad akkoriban csinálni egy kávéházban?
2006.07.31.
Június elején tartották a Cikória kupa illusztrációs pályázat döntőjét. A művek a kávéház témaköréből kerültek ki. A Kávéházak.hu a kiállításon is jelen volt, és most közzé teszi a legjobb pályaműveket. Ma, Magyarország, Kávé és Kávéház. Képekben.
2006.06.29.
A mai naptól több mint egy hónapon keresztül ünnepel a Mammut színház. Az egyetlen Plaza-színház öt éves fennálására készült különleges előadásokkal.
2006.06.20.
Lezárult a Cikória Kupa - Fotó és illusztrációs pályázat. Nagyon változatos kollekció kerekedett belőle. A legjobbakból egy kis tárlatot rendezett be a Pótkávé.hu csapata. Művek a kávéról, kávéházról és a világról, ami ezek mögött van.
2006.06.08.
Megtaláltuk az év hirdetését. Van Gogh Múzeum - Café, Amsterdam.
2006.05.22.
Birtokukba vették a budapesti Városháza Parkot Magyarország legelismertebb pálinka-termelői. Az idén először megrendezésre kerülő eseményen 16 őstermelő különleges ízvilágú italával ismerkedhetnek meg a helyszínre látogatók.
2006.05.04.
A KULIFAIK bemutatja: TALENTUM című kiállítását. Kiállító művészek:
KULIFAY Gyula - fotó
KULIFAY Tamás – fotó, festmény
KULIFAY László – fotó, faszobor
KULIFAY Márta – raku kerámia
KULIFAY Kriszta – fotó
KULIFAY Dániel – fotó
KULIFAY Máté – fotó
2006.04.28.
A Pótkávé.hu online kulturális magazin a Cikória Kupa novellapályázat folytatásaként kiírja képalkotóknak szóló pályázatát. A feldolgozandó, körüljárandó téma itt is a Kávéház – mint a vendéglátás egyik szeglete; a kávéházak hajdani legendái; a kávéházak ma; a kávézó, mint találkozóhely; életképek; a kávézás, mint élvezet; a kávé maga; színek, fények, hangulatok.
2006.04.18.
Kiállítás
Tegnap óta látogatható az Apolka Művészeti Iskola és Műhely hallgatóinak és tanárainak vizuális művészeti kiállítása. Érdekesség, hogy a Kávéházak Versenye 2005 logója alkotásként szerepel a galéria falán.
2006.04.13.
Győrfi Gábor fotói
Tetszeni vágyunk. De vajon az vonzó-e bennünk, amit magunkban ellenállhatatlannak találunk? El kell-e, el lehet-e csábítani azt, aki már régen elcsábult? A magunkról őrzött kép időről-időre elmosódhat, újra kell komponálni a bájos, izgalmas, kihívó, erőteljes és erőszakos, nehezen uralható vonások harmóniáját. Mit lehet kezdeni mindazzal, amire vágyunk és amitől félünk? Éltetjuk, uraljuk, vagy szabadulnánk tőle?
2006.04.12.
Program ajánló
Andreas Oplatka, a Széchenyi István könyv írója, a Neue Zürcher Zeitung egykori külpolitikai szerkesztője beszélget Illisz L. László újságíróval a Tranzit Art Caféban, Április 13-dikán, 18 órakkor.
2006.04.06.
Kiállítás a Tranzitban
Január 22-én a magyar kultúra napján nyitja meg Burger Barna: Követés című kiállítását a Tranzit Art. A követett személy: Nádas Péter.
2006.01.20.
A kávéház kultúra és a borkultúra találkozik. A Tranzit Art idén tíz alkalmat szán a boroknak. A tíz részes előadássorozatban bevezetést kapunk a kóstolásba, lesznek könnyű fehérek és vörösök, súlyos, száraz fehérborok, természetes édes borok, pezsgők, párlatok és ami még belefér. A program paraméterei.
2006.01.12.
Járay Márton teológus gondolatai
Van-e kapcsolat a karácsony és a kávéházkultúra között? Talán meglepően hangzik, de a kapcsolatot a "szabadság, egyenlőség, testvériség" hármasa teremti meg. A felvilágosodás forradalmat teremtő eszméi időről időre visszatérnek az emberiség történetében. Jelen vannak a kávéház falai között.
2005.12.16.
Az a világ elmúlt, kár vitatni. "Azok" a kávéházak, a korral együtt, végképp eltűntek, ne szépítsük. Hogy mai pesti fiatalok, középkorúak emlékezni vélünk egykori kávéházainkra, hogy alkalomadtán, sarokkanapén elhelyezkedve a pincérnek nagyapáink kézlendítésével intünk, a pincért szívünk szerint főúrnak neveznénk, és sértődötten mormogunk, ha ő elfeledkezik a nekünk járó tiszteletről, azt jelzi: nem nyomtalanul.
2005.12.15.
Kor, társ
Megtervezték az emblémát, és ők jegyzik a Kávéházak Versenye 2005 legjobb kávéházának járó szobrát is. Most kiállítás nyílt az Apolka Művészeti Iskola és Műhely hallgatóinak munkáiból.
2005.12.12.
Kortárs kávé
1992-ben az illy cég bemutatta "illy collections" néven ismertté vált kávéskészleteit, az espresso csészék és csészealjak kollekcióját, amelyeket kiváló kortárs művészek terveztek. A csészékből November 23-án nyílt kiállítás a Művészetek Palotájában.
2005.11.29.
Tranzit programok
A Budapest Főváros XI. kerületi Román Kisebbségi Önkormányzat 13 napig kiállít a Tranzit Artban. November 22-én pedig a Szeretem Budapestet Mozgalommal kávéházi Vitaestet rendezünk a Kávéházak Versenye 2005 programsorozat keretében. Meghívottaink a házfoglalók, a Critical Mass, a Szeretem Budapestet Mozgalom és az Óvás! Egyesület.
2005.11.03.
program
Szerb est és Emir Kusturica - ez vár mindazokra, akik szombaton a Caramelben kötnek ki. Este nyolc órakkor kezdik vetíteni a Macskajajt, aztán vigasság hajnalig.
2005.10.07.
Tranzit Art – októberi programok
Mi a mai népi rigmus? Kik a példaképek, akiknek dalai, mondásai szájról-szájra terjednek? Ímhol a büszke posztmodern ember, aki szabadnak érzi magát, a fejében mégis rigmus-hegyek tornyosulnak. Jöjjön el és lássa meg: Pittmann Zsófi falvédőin összegyűjtötte az elmúlt évtizedek szállóigéit. Hímzett korrajz a Tranzit Artban.
2005.09.23.
A Kávéházak Versenye 2005 offline bázisa a budapesti Tranzit Art Café. A kávézó ad otthont annak az októbertől januárig tartó, négyrészes programsorozatnak, amelyben kávés szakemberek és vendéglátók, városvédők és művészek illetve a mai magyar közélet szereplői hívnak meg minket egy csésze kávé mellett eltöltött kávéházi beszélgetésre, performanszra, előadásra és elmélkedésre.
2005.09.22.
Apolka Művészeti Iskola és Műhely
Új vizuális művészeti iskola nyílt szeptemberben Budapesten, az eddig köztudatban lévő rajziskolák alternatívájaként. A műhely több tagja művészetével támogatja a Kávéházak Versenyét. A verseny szobordíját, melyet januárban ítélünk oda a legjobb magyar kávéháznak, szintén ők tervezik.
2005.09.21.
Az elmúlt századfordulón beköszöntő és korát meghatározó művészeti irányzat, a szecesszió segített többek között életre kelteni egy új műfajt Budapesten, a kabarét. Most egy hétig élvezheti a kor hangulatát. Tegnap indult, vasárnapig tart a kabaré-hét a Spinozában.
2005.09.13.
Mintha filmkockák peregnének le, és az utolsó képen egy visszapillantó tükör látható: Roder Judit kiállítása augusztus 23-dikától a Tranzit Art oszlopain feszül.
2005.08.17.
Közel már a kezdet! A Kávéházak versenyének nulladik eseményeként a Kávéházak.hu, a Heti Válasz és a Tranzit Art Café kiállította a tavalyi verseny résztvevőinek fotóit. Kevesebb mint egy hónap az indulásig!
2005.08.17.
Miénk itt a part...
2005.08.05.
Baán Tibor 1946-ban született Rákosligten. Ezidáig öt verskötete látott napvilágot és egy tanulmánykötete – az "Év Könyve Díjas" Szerepválaszok. A szerző ezúttal meglepetéssel szolgál, hiszen kollázsainak kiállítását tekinthetjük meg az Arcvonal Irodalmi Kávéházban.
2005.07.21.
Ismeretlen kezek tegnap felhozták a Ráday Soho-t! Azóta a Liszt Ferenc tér egy orrhosszal ismét vezet. (ez az elmúlt órákban megváltozott - a szerk.) Ön szerint hol vannak az igényesebb helyek? Mitől jó egy kávézó? Ment már a hasa, mert valamelyik mulatónegyedben gyenge volt az étel minősége?Szavazzon!
2005.06.15.
Az Öröm városa –Gaudiopolis – 1945 szeptemberében alakult, a Jó Pásztor Bizottság által működtetett gyermekotthonban Budapesten, a Budakeszi út 48 alatt.
2005.06.04.
Letűnt kor emberi léptékű emlékei
Az én esetemben tudatos képkészítésről, komponálásról nemigen lehet szó. Én inkább ösztönösen csinálom, meglátok valamit, ami tetszik, amit nyilván mások is látnak, legfeljebb nem veszik észre, lefényképezem, aztán megmutatom annak, akiről feltételezem, hogy érdekli.
2005.06.01.
Kiállítás
Nagy Csaba 2004-ben nyerte el a Miskolci Grafikai Biennálén a Godot Galéria díját. 19-dike óta a Godot-ban láthatók grafikái. A művésszel Muladi Brigitta beszélgetett.
2005.05.27.
Baska József idén, 2005-ben tölti be 70. életévét. Ez alkalomból látható a mester életművét bemutató kiállítás az Ernst Múzeumban, ahol még fiatalon, 1971-ben ismerhette meg művészetét a nagyközönség.
2005.05.27.
Lelkes fiatalok szervezésében létrejött konferencia a médiaerőszak-kutatásról, a mozivásznon és a tévéképernyőn átszivárgó erőszakról
2005.05.11.
Egy februári hír szerint Lisztes Krisztián, a Ferencváros egykori játékosa ötven százalékos részesedést szerzett az újpesti Külvárosi Kávéházat üzemeltető kft.-ben. Jelen sorok írója nemrég költözött Újpestre, származását tekintve viszont – természetesen – fradista.
2005.04.13.
2005.04.12. Mielőtt az irodalomtudósok felkiáltanak, hogy "PLÁGIUM!", gyorsan előre bocsátom, hogy ez Zola egyik regényének a címe, nem saját találmány. Aki pedig valami jó kis sikamlós történetet várt volna, az most szintén pofára esett.
2005.04.12.
"A természet bennünk van, csak ritkán figyelünk rá oda, de érzékelni még képesek vagyunk azokat a rezgéseket, amelyek énünkből fel-feltörnek, s melyek alapján megválaszoljuk életünk kérdéseit Igennel vagy Nemmel."
2005.04.08.
Száz éve született József Attila, ezért a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállítást rendez az Erlinben. A megnyitót pénteken tartották.
2005.04.08.
Tessék? Egy festőnő képeit lerajzolták gyermekei és ő ugyanazokat festette meg újra? Ki kit fest meg? Ki fest egyáltalán? Látjuk a gyerekrajzot és benne az alkotást. És a festőt, aki a gyerekektől tanulja a nyelvet.
2005.04.06.
Egy verssel emlékezünk II. János Pálra.
2005.04.04.
"Senki sem próféta a maga hazájában." Ismerik az arcát, előéletét, nincs meg az a külön atmoszférája, amelyet az idegenség hordoz. A kereszténységnek nem Európa a hazája – vagy inkább nem Európa a szülőföldje –, de majdnem.
2005.03.26.
Egy verssel kívánunk áldott Húsvétot. Toldalagi Pál írta, méltatlanul elfeledett költő, pedig Pilinszky a mesterének tekintette. Nyolc sorba sűrítette számunkra a lényeget. Tíz másodperc elolvasni. Ennyi időnk van. De ez alatt is megérthetünk valamit.
2005.03.25.
A Tavaszi Fesztiválon jártunk
A Fesztivál sokszínű programjából A Muzsikás együttes rendhagyó előadását választottuk. A koncertnek olyan vendégei voltak, mint Sebestyén Márta, Petrás Mária, Jandó Jenő, és Héja Domonkos vezényletével a Danubia Szimfonikus zenekar. Ezen az esten Bartók, Kodály és a népzene kapcsolatáé volt a főszerep.
2005.03.22.
Név: Tike
Lakhely: Veszprém

"Fogékony vagyok szerelmedre,/sziklaperemén láblógatva,/fénylő korong alatt összekuszált fehér foltok között!"
2005.03.18.
Álljon meg egy pillanatra! Kolarovics Antal verseit mutatjuk be önöknek. Túrkeve megszólal.
2005.03.17.
Miközben a tavasz első napjait élvezzük, Moszkvából nem mindennapi képeket kaptunk. Az orosz főváros Váci utcáján furcsa szerzetek tanyáznak.
2005.03.14.
Zacc odamondós
Itt a tavasz! Minek most böngészni? Minek a gép előtt meredni? Fogja meg feleségét, férjét, szerelmét, kedvesét, gyermekeit, barátait, vagy anyósát és induljon a szabadba. Ne üljön itt, mikor végre eljött az első kellemes nap! Mi a Margitszigetre mentünk. Aztán keresünk valami kiülős helyet. Kávéházak.hu.
2005.03.12.
Név: Kolarovics Antal
Lakhely: Túrkeve

"Az ember élete a világ megismerése, kifejezése és a szeretet által válhat teljessé. A megismerés tökéletlen. A szeretet viszont határtalan, mert forrása az Isten."
2005.03.12.
Név: Sipos Júlia
Született: 1983.
Lakhely: Dömsöd, Szeged

"Ecset is csak egy van, vastag és durva szőrű.Azzal dolgozom, ami van, nem tudok várni."
2005.03.09.
Ami egy nő és egy férfi között van, azt így is meg lehet fogalmazni. Jánosy a Zaccban.
2005.03.09.
Egy júzer levele:
Körülbelül egy évvel ezelőtt tértem át a Barátnő 1.0 nevű program egy fejlettebb változatára, a Feleség 1.0-ra. A program csaknem azonnal a Bébi 1.0 funkciót ajánlotta fel, ami a merevlemezen jókora tárhelyet igényel. Másrészt, Feleség 1.0 elkezdte blokkolni az .exe file-okat. Olyan alkalmazások, mint pl. a Beszélgetések-a-haverokkal 10.3 vagy Szombatesti-foci 5.0 többé nem működnek.
2005.03.05.
Csernovic, gettó, Amerika, Bécs. Most verseiben nálunk vendégeskedik Rose Ausländer.
2005.03.05.
Újabb fájdalmas, emailben terjedő kisvideó akadt fenn szerkesztőségünk szűrőjén. Emez azért is érintett többünket kellemetlenül, mert előszeretettel babusgatjuk magunk is kedvenc munkaeszközünket, a laptopot. Letölthető videó >>
2005.03.03.
2005.03.01.

A beutalómon ez áll: 10x Träbert. A kezelőlapot bedobom a "kezelőlapokat ide" feliratú rekeszbe, és nézem, hogy az ablaknál ülő asszisztens, akinek csak a kezét látom, mikor veszi már ki a rekeszből a papíromat. Amint ez megtörtént, már hívnak is.
2005.03.01.
Zacc, Szeged
Ma, ahogy jöttem be Szegedre, belefutott a busz egy nagy dugóba az algyői híd előtt. Egy ideig vártam, aztán követtem két srác példáját, és leléptem,- gondolva, hogy majd Algyőn felszállok egy Algyő- segédbuszra. Miközben mendegéltem, jól éreztem magam: friss levegő, szabadság. Néztem a szerencsétleneket, akik a buszokon ültek és nem mertek lépni.
2005.02.26.
A "CD meghajtó=pohártartó" alapvicc többé-kevésbé kifulladt. De van most egy emailen keringő kisvideó, amiben végre jót röhöghetünk egy szerencsétlen idiótán, aki valóra váltja a heccelők álmát: belehelyezi a poharat az eject gombos pohártartóba... Letölthető videó >>
2005.02.23.
Peti, a róla megjelent cikk után honlapunkkal szoros barátságot kötött pók újabb érdekes hírre hívta fel a figyelmünket. Eszerint a koffein nemcsak a pókok innovatív készségét növeli, de a májrák ellen is megvéd.
2005.02.21.
A megszálló seregek sok szép dolgot hagytak ránk, bennszülöttekre. A Vörös Hadsereg príma laktanyáiból kiváló lakótelepeket alakíthatunk ki. A Habsburgok ránkhagyományozta Citadella végül is nem csúnya – elfért rá egy gigantikus sörnyitó. A fránya töröknek meg a kávét köszönhetjük.
2005.02.21.
Név: Kati
Született: 1978
Lakhely: Budapest

"Kell, hogy az eszem és az akaratom vezessen. Eközben meg szétszakítanak az érzelmeim."
2005.02.15.
Jánosy István 1919-ben született Besztercebányán. A negyvenes évek közepén a Válasz és az Újhold köréhez tartozott. Első kötetével, a Prometheus-szal (1948) nagy feltűnést keltett. Verseit Baán Tibor költő, kritikus és esszéista ajánlásával közöljük, aki Szerepválaszok (Orpheus kiadó, 2004.) című könyvében így ír barátja, Jánosy költészetéről:
2005.02.11.
Rohan? Felfokozott? Zakatol az agya? Álljon meg egy percre. Tudja meg, hogy a költemények sűrítik a szót. A költő többet képes elmondani egy mondatban, mint ön egy egész tárgyalás alatt. Ők tudják, mi a brainstorming. Kevéske idő alatt nagy élményt nyújtanak, mert minden alkotásuk az életből kínál fel valamit.
2005.02.11.
Jánosy versek

"A vén diófán varjú károg.
Farésbe dugott mandulát tör a harkály,
tolla villog piros-fehér-fekete tarkán.
Isten-látó álmomra várok."
2005.02.10.
Rose Ausländer
(1907-1988)
Német nyelvű költőnő

Csernovicban született, 1946-ban az Egyesült Államokba emigrált, majd 1963-ban visszatért Európába és Bécsben illetve Düsseldorfban telepedett le. Verseit Szlafkay Attila fordításában közöljük.
2005.02.09.
Név: Kati
Született: 1978
Lakhely: Budapest

"Kell, hogy az eszem és az akaratom vezessen. Eközben meg szétszakítanak az érzelmeim."
2005.02.07.
Már halljuk a relativizáló kórust: bezzeg a koffeint lehet, minket meg jó esetben csak pár évre vágnak sittre? Nem, ennek elébe kell menni. Itt valami totális félreértés van, kéremszépen! A pók ugyanis nem úgy értette...
2005.01.08.
Munkatársaink páratlan interjúsorozatra leltek. A letölthető anyagon Magyarország legavatottabb szakértői fejtik ki véleményüket a Karácsonyról. A megszólalóktól többek között megtudhatja, hogy az angyalok szőkék, Betlehemben nem voltak házak, és hogy a Karácsony nem a szeretetről szól.
Letölthető videó: (Copyright: Madarász István)
1. rész – Betlehemben nem voltak házak?
2. rész – Dinoszauruszok a jászol mellett?
3. rész – ’Néger’ király sajtot hoz – új világ?
2004.12.21.
Kedves Kávéház Barátok! Az alábbiakban Jánossy Lajos és Zeke Gyula felhívását tesszük közzé. Kutyaszar vs Kávéház? Döntsenek Önök!
2004.12.01.
"Sziasztok! Olvastam a sztárfürkészes cikketeket. Én a múltkor az Európa kávézóban (kávéház - a szerk.) láttam a Balázs Palit. Ott volt a Szabó István is, de őt nem sikerült lefotóznom. Küldöm a képet, na csá! Szabi"
2004.11.23.