Kávéházi magazin


A korábban méteráruként, és cipőboltként üzemelő helyen hamarosan újra kávéház működik. A legendás Hadik ismét megnyitja kapuit a Batók Béla út 36-38 alatt.
2010.01.17.
A Japán kávéházat az 1890-es években alapították, eredeti épülete az Andrássy út 45. számú ház volt, ma az Írók Boltja foglalja a kávéház helyét. A Japán kávéház nevét díszes falicsempéiről kapta. Híres asztaltársaságai hírlapírókból és költőkből, képzőművészekből és a pesti művészvilág képviselőiből (pl. Latabár testvérek) álltak. Színészek és artisták, humoristák (pl. Kellér Dezső) és az operett vagy egyéb revüszínházak táncosnői tértek be esténként, ha már véget ért az előadásuk.
2009.09.01.
Fiume Kávébehozatali Társaság – e név tette idegessé a nagy hatalmú Meinl cég vezetőit a háború előtt. A gyarmatáruval kereskedő vállalkozást egy olasz és egy felvidéki magyar ember alapította a 19. század végén.
2009.04.02.
Közel 200 éve, szinte mindennapos dolog volt kávéházba járni. Ez a polgári élet szerves részét képezte. Napjainkra azonban el-el tünedeztek a kávéházak eredeti jellegét tükröző ismérvek. Vagy mégsem? Beszélgettünk Csékei Tamással, a Központi Kávéház egyik tulajdonosával.
2007.02.02.
Sissi királyné lép be Ferencz József oldalán. Lindtner Henrich, a kávéház tulajdonosa büszkén húzza ki magát, fel van készülve a királyi látogatásokra. Gondosan felépített üzletének ugyanis nem csak a polgárság, de az arisztokrácia körében is híre ment, és tudja, ilyennel errefelé kevesen dicsekedhetnek.
2007.01.09.
Ismét jó kezekbe került az esztergomi Központi kávéház épülete. A műemléknek nyílvánított épület újjáéledt, és ismét a polgári élet színteréül szolgál. Az 1841-ben épült kávéházat az új tulajdonos álmodta újra.
2006.12.07.
Swartz Dánielként mutatkozik be, de akcentusa rögtön leleplezi a bohókás nevű Treehugger Dan’s antikvárium és kávézó üzemeltetőjét. Dániel az amerikai Maine államból érkezett Magyarországra, tizenhat évvel ezelőtt, amikor egyre-másra jöttek a tengeren túlról misszionáriusok, demokrácia terjesztő liberálisok, és környezetvédő aktivisták.
2006.11.20.
Kávéház anno és most
Újlipótváros mozgásban van, mindig változik. Épp csak bezárt a kedvenc Wallenberg, máris megnyitott a Carmella. A Dunapark bezárása után pedig szárnyát bontogatja - a legújabb Dunapark. Nagykávéház van kilátásban a bauhaus negyed közepén. Odasettenkedtünk, meglestük és most előre iszunk a medve bőrére.
2006.08.24.
Aukciót tartanak a Korona Hotelben május 25-én. Érdekesség: egy nyolcvanéves kávéházas könyv és a Kis Japán kávéház reklámlapja is kalapács alá kerül. Részletek!
2006.05.18.
Pesti Broadway
A mai olvasó számára könnyebben befogadható, az eddigieknél líraibb, új szobrot állítanak József Attilának a pesti Broadway-n. A Népszabadság arról is tudósít, hogy Gyurcsek Ferenc alkotása mellett a Liszt Ferenc téri sétány kialakítása is lassan befejeződik.
2006.04.03.
"Karinthy Frigyes egykori törzshelye, a Hadik kávéház újra megnyílik a Bartók Béla út 36-ban." – írta 2005. októberében a Népszabadság. Molnár Gyula XI. kerületi polgármester azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy a kerület 75. születésnapját, november 11-ét már ott szeretnék ünnepelni. Ma galéria működik a helyén, de a Hadik egyszer talán mégis megnyílik.
2006.03.31.
A Kávéházak.hu-n továbbra is vásárolhat dedikált kávéházi témájú könyveket. Saly Noémi és Zeke Gyula két különböző szemszögből közelítenek a kávéházi kultúrához. Míg előbbi vadiúj könyvei a gyökereket kutatják, addig Zeke napjaink kávéházi világát térképezte fel. Mindkét könyv aktuális, akár kutatjuk, akár élvezzük a kávéházakat.
2005.12.15.
Kávéház anno
Wilhelm Droste, a népszerű kávézó üzemeltetője, lehetségesnek tartja, hogy átkereszteli az Eckermannt. Ennek oka, hogy egy ideje tárgyalások folynak a kávézó és a Goethe Intézet költözéséről. Amennyiben mégis sikerülne a kávézót a Hajós utca 5-ben (Andrássy út 24-ben) megtartani, visszaadná a sarokhelyiség száz évvel ezelőtti nevét, a Három Hollót.
2005.07.08.
Kávéház Anno
Március 15-dikéről nekünk a Pilvax jut az eszünkbe. A Vendéglátó Múzeum jóvoltából most egészen közel kerül hozzánk a kor hangulata. A Pillvax család tárgyait állítjuk ki önöknek: ilyen vagy hasonló kávéscsészékből hörpintették kávéjukat a márciusi ifjak. Aztán neki mentek az osztráknak.
2005.03.14.
A Starbucks története csészéről csészére
Elolvastuk és meg kell hagyni, megdöbbentünk. Az európai még mindig hitetlenkedve áll az amerikai csoda előtt. Mert az még érthető, hogy a felhasználói szoftverekkel és személyi számítógéppel valaki meghódítja a világot, de nem fér a fejünkbe, hogyan lehet a kávéval ekkora cirkuszt csinálni? Könyvajánló.
2005.03.03.
Az Eötvös-Daxner Alapítvány jóvoltából egy olyan kiállítást tehetünk közzé, amely immár bejárta Európát. A képek a századforduló magyarországi kávéházi életét elevenítik fel.
2004.09.07.
A budapestiek tudatában még mindig: ha kávéház, akkor "New York". Ez a fényűző kávépalota, mely 1894-ben, a New York Life Insurance életbiztosító társaság székhelyének földszintjén nyitott meg, valami csoda folytán túlélte a teljes huszadik századot. Hatvan évvel a nyitás után, 1954-ben a kávéházat "Hungáriára" keresztelték, majd most, éppen ötven évvel az átkeresztelés után, várhatóan késő ősszel újból New Yorkként nyitja meg kapuit.
2004.07.25.
A magyar irodalomban különös jelentősége van a kávéházaknak. Sok írónk, költőnk élt és dolgozott törzskávéházában. Ilyen volt Karinthy Frigyes is, aki 1921 és 1934 között a mai Bartók Béla úti Humanic cipőáruház helyén üzemelt Hadik kávéház "lakója" volt. Új sorozatunkban elsőként tőle adunk most közre egy rövid "kávéházi krokit".
2004.07.13.
A Bookline Online Könyváruház (www.bookline.hu) és Antikvárium a legnagyobb hazai könyvválasztékkal rendelkezik - nemcsak az új és az antikvár könyvek, de a nagykereskedelmi forgalomban nem kapható kiadványok terjesztésének köszönhetően is.
2004.04.08.
Az utóbbi ötszáz évben a kávéitalok fogyasztására már minden elképzelhető anyagból gyúrtak, öntöttek, faragtak csészét. A leghosszabb ideig, a porcelán európai előállításától számítva napjainkig ez az anyag volt a legelterjedtebb alapanyaga a kávés és teás kannáknak, csészéknek.
2004.02.11.
Az egyik gasztronómiai lexikon a kávéházat sajátos hangulatú vendéglátó egységnek határozza meg. A kávéházak sajátos hangulata ezek szerint több az éttermek, a korcsmák és a lángossütők sajátos hangulatánál. Mert hogy azoknak is van. Mert minek nincs. De a kávéháznak - említett gasztronómiai lexikonunk szavaival élve - sajátos hangulata, ilyen értelemben, kiemelkedő.
2004.01.27.