Kávéházi magazin

Mint azt már többször kifejtettük, a barista feladata nem korlátozódik a kávéitalok készítésére. A szezonális időszakoknak megfelelően ő készíti el az alkoholmentes forró italokat (akár tea és csoki alappal) illetve a jeges üdítőket.
2009.08.05.
Az alkoholmentes frissítő italok piacán a két domináns termék a kávé és a kóla. A két ital történtéről és találkozási pontjairól írunk a következőkben..
2009.07.01.
Két rétegű jegeskávé. Az "édesfehér" joghurtot, ananászt, kókuszszirupot és a jeget blenderben összedolgozzuk, majd long drinkes pohárba öntjük. Frissen doppiót készítünk, amit jéggel és sima cukorsziruppal szintén blenderben "turmixolunk". A jégkásás kávépépet a joghurtos alapra rétegezzük.
2009.06.25.
Az eredeti ízesítésű krémlikőrt a hetvenes évek elején fejlesztették ki, majd 1974-ben kezdték forgalmazni – tudtuk meg Peter O’Connortól, a Bailey’s nemzetközi igazgató-nagykövetétől. A pörkölt kávé aromájával gazdagított krémlikőr kizárólag 0,7 l-es kiszerelésben kerül a boltokba.
2009.02.09.
Ez a kávéról szóló szakértői kézikönyv a kávé szerelmeseinek nyújt útmutatót a latték, a cappuccinók és eszpresszókávék világában való eligazodáshoz. A kiválóan felépített és gazdagon illusztrált kézikönyv kitér a kávé kiválasztásának és elkészítésének minden mozzanatára: a legjobb frissen pörkölt arabica kávébabok lelőhelyeitől a saját ízlésünknek leginkább megfelelő kávéfőzet megválasztásáig.
2009.01.15.
A Győri Likőrgyár Zrt. és a Tabán trafik Zrt. közös fejlesztése a Corso Verona Kávélikőr..a hazai likőrgyártás eddigi talán legnagyobb nemzetközi sikeréről..
2008.08.11.
Vastag falú pohárban a Cointreau-t, a kakaóport, az őrölt fahéjat és a cukorszirupot jól elkeverjük. Kávét készítünk. A poharat közvetlenül a kávégépünk kifolyócsőre alá helyezzük. Két adag espressót (azaz doppiót) eresztünk a pohárba, közvetlenül a likőrös keverék tetejére.
2008.07.11.
A jeges teát 1904-ben találta fel egy amerikai kereskedő, név szerint Richard Blechynden . Az évben St. Louis egyszerre rendezett Olimpiát és Világkiállítást. A kiállítás tavasztól év végéig, az Olimpia július elsejétől november 23-ig tartott.
2008.07.09.
A gyümölcs alapú frissítők, limonádék éppúgy fontos részei a nyári választéknak, mint a kávé- vagy tea alapú italok. Két példa a gyümölcsök felhasználására:
2008.06.05.
A klasszikus görög jeges kávé. A feltaláló a legenda szerint egy görög kávézó vezetője volt. A nyári melegben a kávégép tönkrement, de a vendégek követelték kávéjukat. Az életre való kávés vendéglátó pedig a szükségből erényt kovácsolt. Instant kávéból és a mindig kéznél lévő alapanyagokból létrehozta a krémes – habos - jeges italt, az azóta is töretlen népszerűségű görög frappét.
2008.05.27.
A jeges kávé új generációja a jégkockákra öntve, hideg tejjel készülő iced cappuccino vagy iced latte. Az olasz kávékultúrát ismerőknek ismerős lehet a "freddo" szó. Az Másfél deciliter körüli üvegpohárban két jégkockára öntik az espresso kávét, ami azonnal lehűl – így készül az espresso freddo.
2008.05.27.
Indiában a teát hagyományosan fekete teából készítik. A teafüvet sokféle illatos fűszer (fahéj, csillagánizs, szegfűbors, feketebors, fehér kardamom…) hozzáadásával vízben főzik, majd felöntik tejjel, édesítik cukorral és tovább forralják. Az eredmény egy rendkívül izgalmas ízvilágú, a kínai, a japán vagy az európai teától alapvetően eltérő ital.
2008.05.26.
1763-ban nyitotta mag Signor Dentis kicsiny üzletét Torinóban. A citrus-levek, limonádék mellett az akkoriban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő egzotikus termékeket, csokoládét, kávét árult. Az üzlet nevet és hírnevet csak később szerzett, amikor megalkották az azóta világhírűvé vált kávés csokoládé italt, a Bicerint.
2008.05.07.
A legenda szerint az első irish coffee Írország délnyugati kikötőjében, Foynes-ban született meg, az 1940-es évek elején. A kikötő café-ja az Egyesült Államokból érkező, a tengeren landoló repülőgépekből hajóval a partra szállított fáradt, átfázott utasok első állomása volt.
2008.03.21.
Szabad fordításban: ördögi égetett kávé. A New Orleans-ban ma is működő Antoine’s Restaurant klasszikus receptjét az 1890-es években alkotta meg Jules Alciatore. Az eredeti receptben a fűszereket brandyben áztatják, felmelegítik, majd a vendég asztalánál egy tűzálló edényben meggyújtják. 1-2 perc flambírozás után a brandyt kávéval öntik nyakon.
2008.02.19.
Minden, amit egy jegeskávé tartogathat. A klasszikus és harmonkus ízvilág kedvelőinek.
2007.05.28.
Baileys®-es kávékülönlegességek
Dőlj hátra kényelmesen kedvenc kávézódban, miközben barátnőiddel beszélgetsz, és élvezd a Baileyst®, a Baileys® Mokkát, Baileys® Capuccinot és Baileys® Shake-et! A Baileys® most új oldaláról mutatkozik meg.
2005.10.19.
Szegfűszeg, szerecsendió, vanília: Exotikusan fűszeres kávékülönegesség olyanoknak, akik szívesen kipróbálnak új ízeket. A Vergnano következő kóstolójáról a Kávéházak.hu oldalain olvashatnak majd.
2005.07.22.
Ha Franciaország, akkor konyak. És kakaó. Együtt pedig különleges íz.
2005.07.22.
Ebben a kávéban fagylalt úszik. Akinek ehhez nincs gusztusa ebben a hőségben, azt nagyon sajnáljuk.
2005.07.21.
Vodkás kávé. Orosz, az már biztos. Elég az hozzá, hogy jeges, márványos és finom. Tovaris!
2005.07.21.
Jó sűrű forró csokoládéval megbolondított kávéköltemény. Édes, csokis - mi kell még?
2005.07.21.
Na mi az a grog? Igazából egy ízélmény, amit a konyak, a citrom és a kávé együtt adományoz a merészeknek. Lássuk.
2005.07.21.
Kávé recept
Csoki csoki csoki. Ezt a kávét kiváltképp megcsokizták, ha létezik egyáltalán ilyen szó. Afrikai kávé recept.
2005.07.19.
A hőség itala. Van benne jég, és van benne rum. Ettől felfrissühet és magához térhet ön is. Nyári forróságra ajánlja a Vergnano és ha kedvet kap, megkostólhatja a mai nap folyamán a Budai Kávézóban.
2005.07.19.
Kávé recept
Konyakkal különlegesebb, gondolta volna? De mitől narancs kávé a narancs kávé? Vergnano kávé recept.
2005.07.18.
Kávé recept
íme az első a Budai Kávézóból. Megtudhatja, mit tesz a szegfű és a menta a kávéval!
2005.07.18.
Recept
Ezen a héten ízekre szedik! Ha már nagyon inna igazi rumos, jávai, vagy kreol kávét, esetleg narancsos, grogos vagy illatos kávét, akkor önnek két választási lehetősége van: A héten itt közzé tett receptekből otthon kiügyeskedi, vagy elballag a Budai Kávézóba, ahol elkészítik önnek.
2005.07.18.
A jól elkészített ír kávé poharában, megjelenésében, színében, hab állagában, alkohol tartalmában hasonlít, ízében (karamellizált cukor) emlékeztet az írek leghíresebb sörére (Guiness). A sörhöz hasonlóan - összekeverés nélkül - fogyasztandó, mint a sört, a habon keresztül isszuk. A rendkívül elterjedt és kedvelt kávéitalnak most alkoholmentes változatást készítjük el.
2005.04.29.
Ezt az italt azoknak ajánljuk, akik vasárnap reggelente nem tudják eldönteni, hogy kávét vagy forró csokit igyanak a friss meleg pékáru mellé. Először a forró csokit készítjük el. Lábosban vizet melegítünk, majd a forró vízfürdőbe másik edényt helyezünk benne a jó minőségű tejcsokoládéval és egy kevés vízzel.
2005.04.29.
Ennek a tradicionális bécsi kávéitalnak, akkor lesz igazán finom és jellegzetes az alapkávéja, ha azt világos, bécsi pörkölésű arabika keverékből készítjük. A alacsonyabb hőmérsékleten történő bécsi pörkölés, megőrzi az arabika kávékra jellemző savakban gazdagabb ízt.
2005.04.29.
Recept
E kávéital nevét az északi pólus közismert elnevezése alapján kapta. Vannak azonban különbségek: ez a kávéital nem tud semmit a globális felmelegedésről. Rendben van itt, kérem, mindenféle ökoszisztéma is. Hideg és jeges, tetején pingvinek táncolnának, ha volna arrafelé egy is belőlük.
2005.04.01.
Íme egy kávékülönlegesség, ami magyar találmány. A Vanillatte receptjét a Barista Hungary szakoktatói ötölték ki, a nevét pedig az 5 Égtáj kávézó baristájától kapta. A fotókon szereplő, csinos alkotást tegnap készítették nekünk az említett egységben.
2005.03.04.
A szuflé francia eredetű kifejezés, a konyhai nyelvezetben a felfújtakra használják. Tipp: ha sütiket is készít a kávéitalok mellé, teljesen elvarázsolhatja vendégeit. Mi azon vagyunk, hogy ön lehetőleg kávés süteményeket süssön. Érveink a következők: a kávé finom. Aztán: a kávé jó. És végül: a kávé ízletes.
2005.02.18.
Íme, egy újabb recept, hogy kényeztesse magát. Nem titkoljuk, hogy a kávé nem csak espressóként finom. Olyanok vagyunk, mint Gombóc Artúr, csak kávéban. Szeretjük tejjel, vagy tej nélkül, tejhabbal, tejszínhabbal. Szeretjük a feketekávét, a krémes kávét, a hosszú-, a dupla, a tripla kávét. És persze szeretünk mindenféle alkoholos kávékülönlegességet is.
2005.02.11.
Közelednek az ünnepek. December 25-dike nem a szeretet ünnepe, de a szeretet kulcs a szép Karácsonyhoz. A hiedelmekkel ellentétben az emberek többsége nem pláza-tárgyakra, ruhákra, telefonra, tévére vágyik, hanem szeretetre. Segítünk önnek. Felejtse el a bögrét, illóolajat, bonsai-fenyőt és süssön ki velünk valami jót.
2004.12.17.
Recept
Ma van a nyolc napig tartó Hanuka második napja. Kevesen tudják, hogy az ünnep ideje alatt micsoda fánklakomákat csapnak a világ minden táján élő izraeliták. Ehhez a tradícióhoz kapcsoltuk Melis legújabb csodasütijét, miközben azt is eláruljuk, hogy mi a szóban forgó, izraelita gasztronómiai szokás gyökere.
2004.12.09.
Ismét itt vagyok, és újabb recepttel csillapítom kávé-, édesség- és tudásszomjatokat. Valójában ez a recept nem azért kerül fel, mert meggyőződésem szerint a legjobbak közül való, hanem azért, mert nem tudnék felsorolni semmit, aminek hiánya miatt hasonlóan sok szemrehányás érné az üzlet táját.
2004.11.26.
Egy körültekintő mérlegelés után úgy határoztam, hogy a RÉPÁS MUFFIN receptjével sokkolom pillanatnyilag szerény rajongótáborát az oldalnak. Szempont volt, hogy elsöprő siker esetén mindkét kereskedelmi csatorna adásába bekerülhessen.
2004.10.12.
Forgács Melinda, a budapesti Ice Frigid kávébár üzletvezetője honlapunkon osztja meg először az évek során a világból összegyűjtött kávés süti receptjeit. Egy rövid jelmagyarázat és bemutatkozás után a répás muffin segítségével csalogatja be az esendőbbeket titkos boszorkánykonyhájába.
2004.10.12.
Az ember néha olyan, hogy a meleget lehűti, a hideget felmelegíti, és teszi ezt az évszaknak megfelelően sokmindennel. Így lesz a bor forralt, a kávé pedig jeges. Ebben a kis írásban, olvasóink kérésére azt rendszereztük, hogy mi minden is ismert "jeges kávé" név alatt.
2004.07.22.
Mindig akad valaki, aki felfedezi, hogy az orosz rulett valójában nem orosz, a francia kártya nem francia, és az angol WC nem angol. Így történt ez az ír kávé esetében is.
2004.06.24.
Lássunk most három új receptet. Ezúttal az alkoholos kávékülönlegességek kerülnek terítékre. A népszerű ír kávé, az exotikus limoncello hot shot és a gyönyörű angyalok csókja.
2004.06.17.
Nemsokára új rovatszerkezettel jelentkezünk, amelyben sok szirupos, különleges kávés recept is helyet kap majd. Előzetesként lássunk néhány alkoholmentes kávékülönlegességet!
2004.06.06.
"A kávét szeretni kell." Csak így érdemes vele foglalkozni. A kávé mint alapanyag legalább olyan karakteres ízvilágú, de a többitől elkülönülő, mint például a kókusz.
2004.01.23.