Porceláncsészék 2004.02.11. | Kávéház anno
Az utóbbi ötszáz évben a kávéitalok fogyasztására már minden elképzelhető anyagból gyúrtak, öntöttek, faragtak csészét. A leghosszabb ideig, a porcelán európai előállításától számítva napjainkig ez az anyag volt a legelterjedtebb alapanyaga a kávés és teás kannáknak, csészéknek.

A forró italok szempontjából sok előnye van a porcelánnak. Egyrészt jól tartja a hőt, és ha elő van melegítve, lassabban kortyolgatva is élvezhetjük az italt. Hideg napokon a nagyobb csészék kellemesen melengetik az ember tenyerét.

Fehér színe előnyös, nemcsak az áttetsző teaital színét kiemelni, de a kávé sötétbarnájával is szép kontrasztot alkot. Az igazán, szabályosan előállított kávéscsészék belsejének színe ma is csak fehér lehet. Ez főleg azért hasznos, mert így az espresso kávé krémjének árnyalatait jól meg lehet különböztetni.

A porcelán felülete a ráégetett máznak köszönhetően sima, nem könnyen tapad meg rajta a szennyeződés. Könnyen tisztítható, nehezen kopik. Vastag fallal készítve a csésze strapabíró, megfelelő a vendéglátó célokhoz.

A máz, amennyiben jó eljárással készült a porcelán, nem oldódik könnyen. Az élelmiszer könyv által meghatározott határérték alatt van a kioldódó mérgező anyagok mértéke. Nem utolsósorban a máz jól védi a csésze feliratozását is.

Jó, ha a csésze stílusának megfelelően van a csészékhez anyagban, színben, méretben illő kiegészítő eszköz. Így a tejhez tejkiöntő, a tejszínhez ugyanez kisebb méretben. Egyaránt alkalmas a hidegen és a melegen tartásra. A csésze alá alátét illik, a tetejére esetleg csészefedő. Az otthonokba jó a cukortartó, a kávéházban inkább legyen csomagolt a cukor.

Porcelán és porcelánnak tűnő anyagok között a különbség ég és föld. A Hollóházitól és a Herenditől nagyon távol áll az, amit a kávézókban a szánkhoz emelünk. De az előképe mindnek ugyanaz. A Meisenben három évszázada előállított első európai porcelán.

Ne dőljünk be az eldobható, hőtartó műanyag és "lassanátázó" papír poharaknak. Amit beleöntenek, azt ülve csészéből kéne fogyasztani és nem az utcán, vagy egy folyosón jártunk-keltünkben. Az itt látható csészék egyike sem azért készült, hogy menet közben igyanak belőlük. Nem is dobta el őket senki. Megmaradtak nekünk, hogy gyönyörködhessünk bennük.


Habár sokáig csak vendégkávé volt itthon a Per Nordby, addig a By Beansben nyitása óta már állandó az őrlőben. A kávépörkölő tulajdonosa nem először járt Magyarországon, azonban most nem üres kézzel érkezett.
Koffein
Hatalmas terek, izgalmas ételek, fagyasztott különlegességek. Ezek mind azok a kifejezések, amelyek a Flow Specialty Coffee Bar & Bistro kapcsán eszünkbe juthatnak.
Blog írások
Mostanság a Belvárosi Piacra már nem csak az ínycsiklandó ételek, hanem az újhullámos kávé illata is becsábítja az embereket az utcáról. Már több mint egy hónapja nyitott a By Beans.
Blog írások