|
|
 |
A legfontosabb magyar irodalmi lap: a Nyugat
 |
 |
 |
 |
 |
2005. Július 11., Hétfő Saly Noémi
|
|
 |
 |
 |
 |
Kávéház Anno
Az 1908-ban alapított folyóirat forradalmasította a magyar irodalmat. Nevében is jelezte, honnan veszi a példát, ám szerkesztőinek sikerült ötvözni az európai irodalom hagyományait és legújabb irányzatait a magyar hagyományokkal és törekvésekkel.
A lap szerkesztői közül Ignotus és Osvát Ernő játszotta a legnagyobb szerepet, a munkatársak közül pedig olyan nagyságokat említhetünk, mint Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Krúdy Gyula, Tóth Árpád, Karinthy Frigyes vagy Füst Milán.
A Nyugatot alapító fiatalok első törzshelye a Centrál volt, ám talán még jelentősebb szerkesztőségi asztaluk működött a világ – de legalábbis Budapest – legszebb kávéházában, a hamarosan eredeti szépségében újranyíló New Yorkban.
A Harsányi testvérek, akik a kávéházat a 20. század első másfél évtizedében vezették, szeretettel kényeztették az irodalom jeleseit.
Nemcsak hogy bőkezűen hiteleztek nekik, de bevezették a kedvükért az "írótálat", amelyen – fillérekért – bőséges adag sonka, felvágott és sajt tornyosult, és számolatlanul járt hozzá a zsömle.
Az írók kiváltságai közé tartozott az is, hogy ingyen kapták a hosszú, keskeny kéziratpapírt, az úgynevezett "kutyanyelvet" és a tintát is – ez utóbbit csak addig, amíg az egyik heves ifjú titán a hölgyterem sárga selyemdíványára nem borított egy teli üveggel. Ez után át kellett térniük a ceruzára…
Kapcsolódó linkek: Mindent a régi kávéházakról>> | |
|
| 2011-10-04 17:54 | valaki más | Timi:
Dehogy nincs. Van kocsma ezerrel, bontakoznak is, csak tehetségük nincs. |  | | 2010-11-07 11:57 | Blans | | Nem tud valaki valamit a Három Hollóról?? (Valami érdekeset, az irodalom tanárom azt akarja, hogy pletykákat gyűjtsek...) |  | | 2008-01-20 19:25 | Máté Timi | | Szerintem ma is elkéne egy -két iyen kávézó.Sok irodalomkedvelő van, de nem tudják a tehetségüket kibontakoztatni vagy az elképzeléseiket továbbadni, mert sajnos nincs hol!!!! |  |
|
 |
|