Bailey’s kávé krémlikőr 2009.02.09. | Receptek
Az eredeti ízesítésű krémlikőrt a hetvenes évek elején fejlesztették ki, majd 1974-ben kezdték forgalmazni – tudtuk meg Peter O’Connortól, a Bailey’s nemzetközi igazgató-nagykövetétől. A pörkölt kávé aromájával gazdagított krémlikőr kizárólag 0,7 l-es kiszerelésben kerül a boltokba.

Abba is kaptunk némi betekintést, hogy a nők emancipálódásával párhuzamosan hogyan lett a különleges, ünnepi étkezések után elfogyasztott, formális likőrből egy olyan informális alkoholos ital, amit mindkét nem bátran fogyaszthat menő klubokban, vagy akár egy délutáni kerti parti keretében. A márkát birtokló Diageo az eredeti, a menta és a karamell íz után azért rukkolt elő egy újabb változattal, mert nagyon sokan ízesítették Baileys krémlikőrrel a kávéjukat, így az igény adott volt.

Peter O’Connor azt is készségesen prezentálta, hogyan érdemes felszolgálni az italt. Ha egy személy italfogyasztásáról kell gondoskodnunk, akkor fogunk egy martinis poharat, aminek a szélét belemártjuk egy kevéske csokoládémasszába és reszelékbe, majd beleöntjük a pár jégkockával egy shakerben lehűtött italt. Ha több személyt látunk vendégül, akkor szükség van egy turmixgépre is. Első lépésként egyharmad részig töltsük meg jégkockákkal, majd töltsük fel annyi likőrrel, hogy a kockák úszni kezdjenek, ezt követően körülbelül ötven másodperc turmixolás következik.
A bemutató végén Kovács Antal barista, jó hírrel szolgált azoknak, akik esetleg étkezés előtt fogyasztanának az italból. Elmondása szerint a krémlikőrnek ugyanis kis mennyiségben étvágygerjesztő hatása van, és az ízérzékelést sem csökkenti.

ÉRDEKESSÉGEK A BAILEYS-ről

  • Baileys az eredeti krémlikőr, a kategória létrehozója
  • A Baileys az egyetlen krémlikőr mely kizárólag természetes alapanyagokból áll.
  • A Baileys-be a legmagasabb minőségű friss tejszín kerül (fagyasztott, szárított, feldolgozott tejszín használata kizárt).
  • Egy palack Baileys 50%-ban friss tejszínből áll.
  • A Baileys-be csak az Ír Whisky Törvény szigorú előírásainak megfelelő whisky kerülhet
  • A Baileys 10% whisky-t tartalmaz ( a versenytársak kevesebb mint 1%-ot)
  • Az ír tejtermelés 40%-a kerül ebbe az italba. Mindezt 40.000 tehén termeli 3.000 farmon szerte Írországban.
  • A világ 1. számú krémlikőrje, 50%-os részesedéssel. Évente közel 70 millió litert forgalmaznak belőle.
  • A világon percenként 2.000 pohár Baileys-t kortyolgatnak el
    130 országban forgalmazzák.

    Emlékeztetőül>>


  • Már több, mint egy hónapja nyitott a Bloom Coffee, mely nem feltétlen a könnyű
    megtalálhatóságáról, méginkább a finom süteményeiről, ízléses interiőrjéről és kávéitalairól
    ragadhatja meg a kávészeretők figyelmét.
    Café Budapest
    Habár sokáig csak vendégkávé volt itthon a Per Nordby, addig a By Beansben nyitása óta már állandó az őrlőben. A kávépörkölő tulajdonosa nem először járt Magyarországon, azonban most nem üres kézzel érkezett.
    Koffein
    Hatalmas terek, izgalmas ételek, fagyasztott különlegességek. Ezek mind azok a kifejezések, amelyek a Flow Specialty Coffee Bar & Bistro kapcsán eszünkbe juthatnak.
    Blog írások