A félreértett pók 2005.01.08. | Zacc
Már halljuk a relativizáló kórust: bezzeg a koffeint lehet, minket meg jó esetben csak pár évre vágnak sittre? Nem, ennek elébe kell menni. Itt valami totális félreértés van, kéremszépen! A pók ugyanis nem úgy értette...

Kísérleteznek Petivel

Szóval kaptuk ezt a levelet, benne képsorozat és egy rövid szöveg. Egy amúgy számos állatjogi kérdést felvető kísérletről szól. A "szellemes" NASA kutatók egy a kutatási célokra elhurcolt pókon (nevezzük most Petinek) szemléltették a különböző tudatmódosító szerek hatását.

Egyik kábulatból a másikba esve, Peti rendre különböző mértékben volt képes teljesíteni a számára egyébként napi rutinnak számító pókhálószövés feladatát.

Míg a kannabisz hatására hosszútávú emlékezet kihagyások nehezítették a fonást, az ecstasy bevétele után Peti turbóüzemmódban, ámde hanyagul teljesítette pók mivoltából fakadó "kötelességét". Az altató hatású klorálhidrát következtében Peti szövés közben bealudt, míg LSD-utazás közben szép, formás, ámde befejezetlen hálót szőtt.

Közbeszólunk

És most jön a csattanó, amit a fent említett relativizálók nyilván széles vigyorral mutogatnak már kispolgári ismerőseiknek. Hálófonás szempontjából ugyanis Peti legrosszabb formáját láthatólag éppen a koffein hatására hozta.

És igen, éppen itt kell közbeszólnunk. A látszat ugyanis, mint tudjuk, néha csal. Esetünkben is. A felidézett cikkben rejlő ki nem mondott vádak hatására ugyanis a Kávéházak.hu soron kívül összehívta pókháló-, koffein-, és viselkedés-tudomány szakértői konferenciáját. A szakmai vita eredményét alább, kivonatolt formában közöljük.

Szakértőink a beható elemzések után arra a megállapításra jutottak, hogy pókunk koffein hatására tanúsított viselkedése korántsem oly meglepő, mint azt a laikus szemlélő elsőre gondolná.

Peti a pókká válás útján

Először is Peti nyilvánvalóan nem rendszeres koffeinfogyasztó. Ez a tény számos félreértést eloszlathat, hiszen a rendszeres kávézók szemszögéből nézve még "tejhabos szájú" pók mit sem tud a számára idegen szer rendeltetésszerű használatáról. (Itt többet is olvashat erről.)

Másodszor, ne feledjük, Peti pók és nem ember. Mielőtt bárki előítéletességgel vádolna, le kell szögeznünk, mi - bár rendszeresen komoly pókhálótudományi kísérleteket végzünk - soha nem tudnánk olyan hálót szőni, mint Peti (ezen a ponton a tanácskozás tagjai hangos tapsban, és "Éljen Peti" kiáltozásokban törtek ki).

Harmadszor, és itt következik legfontosabb felismerésünk, a szóbanforgó pók reakciója korántsem meglepő. Ami az avatatlan szemnek összevisszaság, az egy hálószövésben edzett pók számára kísérletezés. Több pók ismerősünk is egybehangzóan állította: soha nem jutott volna eszébe olyan háló szövése, mint amelybe Peti fogott a koffein hatására. Bizonyára sokan tudják, hogy a kávéházak számos művésznek, feltalálónak, forradalmárnak jelentették az inspiráció helyét.

Hajrá Peti!

Mi itt egybehangzóan állítjuk, Peti a koffein hatására elindult a pókká válás útján. Ösztöneit legyőzve újításba kezdett. Egy-két év tudatos és rendszeres kávéházba járás után, semmi kétség, Peti elő fog állni új pókhálókészítési módszerével. Innen kívánunk neki sok erőt és kitartást!


A 2018-as évben sok-sok hosszúhétvége kapott helyet, így aki kedveli az utazást vagy éppen az aktív pihenés rajongója, az is örülhet. Ha követtétek az Instagramon a Kávéházak.hu-t, akkor biztosan láttátok a március 15-i hétvégén a #sloveniancoffeetour sztorikat, Ljubljanában, Szlovéniában jártunk. Olvassatok tovább a ljubljanai kávés tapasztalatokról.
Blog írások
Amatőr barista verseny, előadások, workshopok, kóstolók. Ezek jellemezték a 2018-as tavaszi KávéBár Bazár első napját.
Barista Bajnokságok
Ha specialty kávé kedvelői közé soroljátok magatokat, akkor már biztosan találkoztatok a Kaffeine kávézók valamelyikével. De vajon tudjátok, hogy ki a megalkotója? Nagy Dáviddal készítettünk interjút.
Blog írások