Kávéházak versenye 2007 |
|
|
 |
|
 |
Művész kávéház
Egy kávéházba beülve az embert át kell hogy járja egy érzés, egy hangulat, nevezzük úgy: a hely szelleme. Nos, a Művészből a hely szelleme átköltözött a szomszédba, az opera fantomjához.
|
|
 |
 |
 |
| Üzlet: |
 |
Művész eszpresszó kávéház cukrászda |
 |
|
|
 |
 |
| Térkép: |
 |
Megnézem |
 |
|
|
 |
 |
| Cím: |
 |
1064 Bp, Andrássy út 29. |
 |
|
|
 |
 |
| Telefon: |
 |
352-13-37 |
 |
|
|
 |
 |
| Nyitva: |
 |
9-23.45 |
 |
|
|
 |
 |
| Férőhely: |
 |
80 + 28 terasz |
 |
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
|
A Művész kávéház, eszpresszó és cukrászda az Andrássy úton, majdnem az Operaházzal szemben, egy védett műemlék épületben működik, a cégtábla szerint több mint száz éve.
Az elegáns ajtón, szélfogón belépve két óriási süteményes hűtővel találja magát szemben az óvatlan vendég, aki ha jobban körülnéz, megnyugodva tapasztalja, hogy ez a hely mégsem csupán cukrászda. Bal felől a pulton egy szép piros kávéfőző gépet találunk, jobbra pedig kis, kerek márványasztalok köré ülve fogyaszthatjuk el a frissen készített kávéitalt. Kellemetlen élményeink sora éppen itt kezdődik.
A székek igazán szépek lehettek fénykorukban. Mára azonban nemcsak elhasználódtak, elkoptak, de sajnos még piszkosak is, és a zöld plüsshuzat alatt lesben álló rugók sem nevezhetők vendégmarasztalónak. Az asztalok inkább cukrászdai, mint kávéházi asztalok, márványlappal - alul rágógumi - és piszkos sárgaréz lábakkal.
A nagy belmagasság, az aranyozott stukkók, aranyozott keretbe foglalt olajképek, antik falikarok, a kristálycsillárok egy századfordulós nagypolgári szalont idéznek az elé, aki - mint a festőművészek - félig lehunyt pillákkal néz körül. Ha azonban újra kinyitja a szemét, a nézelődő azonnal észreveszi, hogy a tapétán fekete keretként gyűlik a por, a dohányzó vendégtér elszívója körül mintha sárral lenne bekenve a fal, a csillár üvege az idők során elsárgult a falikarok elferdülve egyensúlyozzák kis mignonégőiket, és úgy általában, az egész hely elhanyagoltságot sugároz.
Ezt a kényelmetlen érzést fokozza a személyzet barátságtalan viselkedése, oda nem figyelése. A felszolgáló általában nem köszön, kerüli a szemkontaktust, unottan teszi a dolgát, várva a műszak végét. Jól gondoljuk meg, mit rendelünk, mert nem tudhatjuk, mikor lesz rá ismét lehetőségünk! A felszolgálók ugyanis hosszabb-rövidebb időre eltünedeznek. Így sajnos a fogyasztást sem tudják figyelemmel kísérni. Az asztalon áll a szennyes edény, telik a hamutál. A felszolgálás és az asztalok lerámolása egyébként teljesen szakmaiatlan, gyakran balesetveszélyes, és még ezen is tud rontani a személyzet flegma hozzáállása.
Ugyanazt az italt többféle formájú, márkájú pohárban is szervírozzák, a tányérok, csészék, tálkák - amellett hogy jellegtelenek - néha csorbák, használhatatlanok is.
A kávéház étel- és italválasztéka egyaránt a bordó színű, Művész-logóval díszített itallapban található. Ebben a lapban italok, ételek, kávék, sütemények kavarognak rejtélyes logika szerint. A kávék között találjuk például a gyümölcsteát, a kakaót, a tejet (simán, mézzel) és a tejszínhabot. Torták címszó alatt a gyümölcsrizst, gesztenyepürét, kókuszgolyót.
Az ételválaszték cukrászdai jellegű, reggelire néhány szendvicset, pogácsát kínálnak. A kávé - melyet gyakran kézben szolgálnak fel - erősen fémes ízű, kesernyés, a kelleténél hosszabbra engedett ital, vizet nem kapunk hozzá. (Ha kérünk, a felszolgáló - gunyoros mosoly kíséretében - hoz egy pohár csapvizet.) A cappuccino egy égett tejhabbal "koronázott", szinte tej nélküli hosszú kávé. Mindkettőt rosszul készítik.
Mindezek után nehéz megmagyarázni, hogy miért is járnak ide az emberek. (A helynek ugyanis egyértelműen van törzsvendégköre, híres emberekkel, színészekkel, humoristákkal.) Az idősebbek talán egy régi, elegáns Művész kávéházat látnak benne, ezért aztán még afelett is elsiklanak, hogy a vendégnek kijáró legapróbb törődést sem kapják meg. Mások talán a neve miatt járnak ide, hiszen ez mégiscsak "a Művész", egyike a nagy múlttal rendelkező, patinás kávéházaknak.
Ez a nevéből élő üzlet egyébként a homlokzatán az eszpresszó, a cukrászda és a kávéház feliratokat egyaránt feltünteti, pedig meglepő lenne, ha ezt a hármat ötvözni tudná. A tartalom és a forma nem egyezik és ez sajnos minden részletre igaz. A nagypolgári lakás nappaliját idéző fal előtt egy több darabból összetákolt pult, és mögötte a falra felragasztgatott családi, baráti fényképek!!! Mindaz, ami egy helyi vendéglőben, sörözőben a helyén van, egy elegáns kávéházban így nem kaphat helyet. A kirakat fáradt, hervadt növénye, az ablakokra ragasztott reklám és tájékoztató feliratok, a mocskos falak, és fenti sok rossz példa mind-mind azt üzenik, hogy az üzlet nevét kihasználva még ideig-óráig kihúzható ez az állapot, néhány turistát még be lehet hozni, de ide budapesti vendég nem jön szívesen vissza.
Talán egyszer az üzemeltetők is belátják, hogy a választékot át kell egy kicsit strukturálni. Ha már kávéház - méghozzá nagy nevű - akkor minőségi kávé dukál (akár ugyanabból a márkából). A belső tér felújításért kiált, a bútorok szintén. A személyzet pedig... értékelhetetlen volt. Ez a színvonaltalan munka nem illik, nem illeszkedhet sem a Művészhez, sem a magyar gasztronómiához. Várjuk az újjászületést!
Értékelés időpontja: 2004. március.
|
|
|
 |
 |
| | Milyen a kávé? |
 |
 |
 |
 | Perté |  | | | Kivel? |
 |
 |
 |
 | Üzletfelekkel, Barátaimmal, Családdal, Társasággal |  | | | Espresso ára? |
 |
 |
 |
 | 250-300 Ft |  | | | Milyen időpontban? |
 |
 |
 |
 | Jót reggelizni, Munka utáni sörözés, Mozi után - buli előtt |  |
|  | | | Étel választék? |
 |
 |
 |
 | Péksütemények, Szendvicsek, Cukrász sütemények, Fagylaltok |  | | | Ital választék? |
 |
 |
 |
 | Sör-bor-pálinka |  | | | Időtöltések / szolgáltatások? |
 |
 |
 |
 | Újság, Laptop-barát hozzáállás, Kerekes székkel bejárható belső tér, Bérelhető terem, Terasz, Táblajáték |  | | | Hangulat, stílus? |
 |
 |
 |
 | Elegáns, Romantikus, Klasszikus, Cukrászdás, Szalon |  |  |  |
|
|
|
|
 |
 |
|
| |
|
| 2010-06-30 15:22 | vendég | | Egyik kellemes délután jártunk a Művész kávéházban. A hely maga gyönyörű, de a kiszolgálás MINŐSÍTHETETLEN. A túlszámlázás kellemetlen problémája mellett, amit szerencsére még a helyszínen észrevettünk, üres ígérgetéssel és arcátlan viselkedéssel is találkozhattunk. Mindezek mellett persze a mosolyt erősen kerülték. Senkinek sem ajánlom a helyet tényleg vérlázító!! |  | | 2010-03-07 17:51 | Dr. Dr. Christoph Pautke | Dear Művész Kávézó Team,
we would like to make a reservation for a romantic table for 2 persons on March 27th after the opera. Could you please send us a confirmation by email.
Best wishes from Munich
Christoph & Verena |  | | 2010-02-22 19:36 | fairytale | A nyáron volt egy halvány reménysugár, hogy a Művész talán újra a régi lesz, olyan, mint az 1900-as évek végén volt. Olyan Rigó jancsit ettem ott, hogy hét nyelven beszélt. Később ezt az élményt már nem siokerült megismételni, mert az egyik felszolgálótól megtudtam, a Művésznek nem hogy saját cukrásza, de saját beszállítója sincs. Ettől aztán az áru mindig az, amit éppen hozatnak valahonnan. Az ősszel kicsit átalakították a Művész és rosszabb lett, mint volt. OLyan lett a sütemények állaga, mintha egy hipermarkettben venném meg a mirelitte-polcok előrecsomagolt kínálatából. Semmi frissesség, semmi puhaság. Ráadásul ami sütiket elvittem, azokat nem papírba csomagolták be, hanem egy túlméretezett, átlátszó műanyagdobozba pakolták bele. Úgy vittem a dobozt óvatosan haza, ezt sem csomagolták át, zacsiba sem tették, közben a sütik csúszkáltak. Csak azért nem estedók szét, mert keményre voltak fagyva!
Kár ezért a nagymúltú cukrászdáért. |  | | 2009-06-26 20:52 | maxika | Én ma voltam a Művészben, és nagyon kellemes volt jó zene szólt, a pincérek kedvesek voltak és véégre valaki MOSOLYGOT rám!!! Amit sok helyről hiányolok, a kiszolgálás tökéletes volt, gyors és pontos! Az étel mind egytől egyig finom volt!!!
Ui.: Legjobb Dobos,Citrom torta
Asszem visszanézek.... |  | | 2009-04-27 19:01 | bwagner | | Másfél hete voltam a Művészben, és határozottan javultak. Ugyan bent nem voltam, csak a teraszon, de a pincérek gyorsak, pontosak, udvariasak. Elégedett voltam velük, pedig nálam ez nagy szó! |  | | 2009-01-07 19:32 | Mindennek A Határa | | Nos, itt vagyok. Megyek sütit enni. |  | | 2008-11-02 09:47 | harley | aisa régi hozzászólásához fűznék én is valamit még!
aki nem bírja a pincér szakmát ne legyen pincér. |  | | 2007-05-27 14:35 | ezt | | nem is oly rég egy 4 fős társasággal ültem a Művészben. Később érkeztem, mint a többiek, ez igaz, de alig voltak a helyen, látták, ahogy bejöttem, bár igaz, senki nem köszönt vissza, mikor köszöntem. körülbelül 2 órát töltöttünk ott, és ezalatt senki, de senki nem kérdezte meg, kérek-e valaki. Egy idő után már kíváncsi voltam, mikor teszik ezt meg, úgyhogy én nem szoltam. Csak mikor kértük a számlát, szóltam, hogy azért szívesen fogyasztottam volna, ha esetleg észrevették volna, hogy ott vagyok. Bocsánatot kértek, de az őszinte megbánás minden jele nélkül, pofákat vágva, és (mikor már menni készültünk!), megkérdezték, hogy akkor akarok-e valamit. A pofátlanságnak is van azért határa! én ezt gondolom... |  | | 2007-02-08 15:19 | andi | | Aisa régi megszolálásához csak annyit: Senki nem mondta hogy felszolgálónak kell menni!!! És szerintem itt van a kutya elásva, ha már valaki vállalja hogy pincér/pincérnő lesz az legyen az, kedves, segítőkész stb. Ez olyan mint amikor a katona elmegy a háborúba és utána ha elesik a csatában mindenki fel van háborodva. Pedig tudta mivel jár a szakmája és sajnos ez is benne van. Szóval egyáltalán nem értek egyet Aisa-val!! |  | | 2006-12-06 18:29 | krel | Én több év elteltével kedden jártam ott. Jelzem fél 10 körül, így fáradság nem lehet kifogás arra a minősíthetetlen hozzáállásra amit a három -izléstelenül túlsminkelt- felszolgáló mutatott. Először úgy gondoltam részletesen leírom a tapasztalataimat, de tulajdonképpen az és úgy történt minden, ahogyan a cikk írója is leírta.
A baj csak annyi, hogy a cikk 2 és fél éve íródott és a művész még mindig változatlan formában működik. Számomra felfoghatatlan ennek az oka. Ha valaki tudja kérem ossza meg velem. Én mindenesetre be
nem teszem oda többet a lábam és ezt ajánlom mindenkinek akinek legalább minimális elvárásai vannak egy vendéglátóipari létesítménnyel kapcsolatban. |  | | 2006-07-13 22:31 | aisa | | hello én felszolgáló voltam ott és ha valaki belegondol abba hogy a felszolgálók napi 16 órát dolgoznak igen kevés pénzért akkor igazán meg lehet érteni hogy a dolgozók kedvetlenek és bunkók.a felszolgálók csak azokkal viselkednek flegmán akik szintén azok és az embert nem nézik másnak csak egy robotnak.mert vannak nagyon de nagyon paraszt emberek.úgyhogy előbb mindenki nézzen saját magába és utána kritizálja a felszolgálókat |  | | 2006-04-04 09:09 | atyi | a kritika" igy , ebben a formában nem igaz"
két szezonban tavasztól öszig, csütörtökönként jártam a Müvészbe, amikor már volt terasz, mert a kutyát is vittem. az igaz, h a személyzet tagjai között találkoztam barátságtalanabbal is, és néha másnapos lehetett a rétes, v gyümölcskosár, de legtöbbször kedves, mosolygós csinos felszolgálonökkel találkoztam, akik akár hetek mulva is tudták fogyasztási szokásomat.
jó volt operaelöadás kezdetére várva beülni ( egyszer fordult elö,h nem volt szabad hely ezért átmentem a szembenlévö Goethe-inst. kávézóba, na oda soha többé!!)
visszatérve a Müvész-hez, a tulajdonost kellene figyelmeztetni, h a kétségkivül megszerzett haszonból forgditson egy keveset a kávéház felfrissitésére, az eredeti stilus és hangulat megteremtésére.
már várom, h legyen terasz!!!!!!! |  | | 2005-12-30 18:24 | Kiss Lukács Mátyás a.k.a. Kiel | | http://kiel.uw.hu |  | | 2005-10-06 20:57 | A. | | Speciel igaza van a cikk írójának. Ahányszor beültünk, csapnivaló volt a kiszolgálás. Hosszú idfeig várakoztattak, ha szóltunk, pofát vágtak, ha kértünk valamit, csak sokára hozták, hosszú percekig ki sem néztek a vendégekre, hanem bent röhögcséltek és mikor a számlát kértük, az is vagy negyed óra múlva ért csak az asztalhoz. A süti száraz volt és régi. |  | | 2005-08-27 00:45 | Jana | Üdv mindenkinek!
Abszolút nem értem a cikk íróját! Pocskondiázza itt a kiszolgálást! Véleményem szerint rendkívül KEDVESEK, hangsúlyozom KEDVESEK a kiszolágólk! Azt nem értem még, hogy miért rontja a Kávézó összképét? Nekem teljesen az jött le, hogy le akarja járatni a Művészt! Lehet, hogy az író valamelyik konkurencia embere? Ki tudja? Személy szerint engem nagyon felidegesített ezzel a cikkel! Csatlakozom zirus-hoz! Korrekt árak, nagyon, de nagyon korrekt kiszolgálás! Azt hiszem megemelhetjük a kalapunkat a felszolgáló személyzet előtt! Köszönjük meg nekik, hogy jobbá tették a Művészben eltöltött időnket! Személy szerint én kirartok a Művész és a Személyzet mellett! A cikk írójának pedig egy jótanács: próbálja meg nem elfogultan végezni a munkáját! Köszönöm a lehetőséget! Viszlát |  |
|
 |
|