Ranschburg: agykéreg és gondolkodás nélkül élünk

-
2008.03.07.

Ranschburg: agykéreg és gondolkodás nélkül élünk

Vasárnap este 9-ig közlik az eredményt Görög vétóveszély a NATO-ban Kitiltotta a Pentagon a Google-t


FN
Az ismert pszichológus szerint a demokráciát maga a demokrácia ítéli halálra. Ráadásul az 1920-as évektől kezdve a magyarokat leszoktatták a gondolkodásról. Ennek a levét isszuk ma is, amikor csak az érzelmeink alapján választunk vezért, ideológiát, és döntünk minden alapvető kérdésről. Interjú Ranschburg Jenővel.


Tavaly év végén megjelent egy beszélgetőkönyv, amelyben Vekerdy Tamással fejtik ki gondolataikat - a nevelés, a gyermekpszichológia és mások mellett - a közéletről, a demokráciáról. Ön elég pesszimista e téren, mint mondja, a demokrácia önmagára veszélyes. Hogy érti ezt?

Úgy gondolom, a demokrácia kezét legjobban maga a demokrácia köti meg. Ha antidemokratikus tendenciák ellen védekezik, folyton arra kell vigyáznia, hogy ő maga demokrata maradjon. Pedig van, hogy nem demokratikus módon lehet csak védekezni nem demokratikus támadással szemben. Ha nem demokratikus módon védekezik, akkor megsérti a demokrácia elvét, ha meg demokratikus módon védekezik, akkor alulmarad. Ebből és még egy-két dologból számomra az következik, hogy a demokráciának nincs nagy perspektívája. A demokráciát csak demokraták tudják csinálni. Abban a pillanatban, ahogy a demokrácia nem demokrata tagsággal bír, halálra van ítélve, mert védtelen.

Tovább>>

További híreink:
Vasárnap este 9-ig közlik az eredményt
Görög vétóveszély a NATO-ban
Kitiltotta a Pentagon a Google-t

Tetszett a(z) Ranschburg: agykéreg és gondolkodás nélkül élünk hír? Ha igen, oszd meg másokkal!
Tetszett a(z) Ranschburg: agykéreg és gondolkodás nélkül élünk hír? Írd meg véleményed!

További Kávéházak hírek

Kávézókban és a reggelizőkben kezdődik a CAFe Budapest

Kávézókban nyit az október 9. és 25. között rendezendő 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amelyen reggeli minikoncertek, a kísérletezés és az improvizáció iránt elkötelezett formációk, valamint a hazai dzsesszélet egyik meghatározó zongoristájának ősbemutatója is várja a közönséget.

2020.09.21.

"narrow"
Gear.svg