2.3.3.4. A német kávékultúra

Nézzük meg Európa térképét. Ahogy a mediterrán világ központja a Földközi-tenger, úgy az északi régió központjában az Északi-tenger áll. Természetesen ahogy Észak és Dél szemben áll, úgy áll szemben e két térség is.

A Földközi-tenger éltet, táplál, hajózási útvonal, kultúrákat és civilizációkat teremtő anyag, a szerelem istennőjének szülője. Az Északi-tenger fenyegető, hideg, a folyamatos veszélyt és érinthetetlen végtelenséget testesíti meg. Az itt lévő országok folyamatos harcban vannak a természeti erőkkel. Az energia, a meleg itt életet jelent. Ebben a kultúrkörben, Németországtól Norvégiáig, sőt a Balti-államokig, a kávé nemcsak élénkítő (bár az álmosító skandináv éjszakák alatt az is), de forró, melegítő ital. A skandináv országok egy főre jutó kávéfogyasztása a legmagasabb, és a terület kávé iránti szenvedélyét jelzi, hogy a barista–világbajnokságokon egymás után hozzák el a svéd, dán vagy izlandi versenyzők az érmeket.

Az angol ötórai teázás szokásához hasonlóan alakult ki a német kultúrkörben a "Kaffeekuchen"-nek nevezett délutáni uzsonna, mely az 1700-as években lassan intézménnyé vált. A városiasodás teremtette meg a lehetőségét, és a polgári életmódból fakadó szabadidő a szükségletét egy újabb, délutáni (a hosszú téli estéket is tagoló) étkezés beiktatására a napi ritmusba. Az uzsonnaidőnek, azaz a munkaidő után való társas összejöveteleknek manapság is fontos szerepe van a nyugati kultúrkörben, gondoljunk az "after work" partikra, találkozókra.

A karlsbadi kávéfőzési technológia elterjedésének előfeltétele volt, hogy Meissenben, 1710-ben, Európában először gyártottak porcelánt. Ezáltal megszűnt a porcelán-függősség Kínától, így Európa-szerte lehetőség nyílt a forrázásos technológia gyors elterjedésére.

Ennek a forrázásnak az eredménye a török kávénál sokkal könnyebb, szűrt, áttetsző, "teaszerű" ital, amely ideális kísérője a délutáni szendvics és sütemény fogyasztásnak.

Főmenü: