Tartalomjegyzék:


1.2. Kávé - a muszlim világ itala
A kávé története A kávét, mint jótékony, serkentő hatású növényt, először a 9. században említette egy Rhazes (852-932) nevű orvos az Al-Haiwi (A kontinens) című munkájában. A 11. század fordulóján Avicenna (980-1037) az Al-Ganum fit-Tebb (Az orvoslás kánonja) című könyvében már konkrétan említi a kávét.

Számos feltételezés létezik a kávé eredetével kapcsolatosan. Az egyik legenda egy Káldi nevű kecskepásztorhoz kötődik, akinek kecskéi legelték le a vadon termő kávénövény gyümölcsét. Egy másik szerint Gábriel arkangyal adta a kávét Mohamednek. Egy harmadik történetben pedig egy száműzött szufi bölcs talált rá a kávécserjére, melynek gyümölcse megmentette őt és tanítványait az éhhaláltól. E legendák közül természetesen egyik sem bizonyított. Valószínűsíthetően a kávéital elterjedése folyamán jöttek létre, elősegítve az új itallal való megbarátkozást.

A kávé Etiópiában őshonos. A pörkölt, őrölt kávéból készített ital fogyasztását Jemenben jegyezték fel először. A kávé fogyasztása, annak élettani hatásai miatt, a szufi rendek virrasztó szertartásain vált jellemzővé a 15. század második felében. Vélhetően a szertartásokon résztvevő vallásgyakorlók vitték át a hétköznapi életbe a kávéivás szokását. A kávéfogyasztás ismertté válása alapozta meg a kávéházak elterjedését.

A kávéházak az arab és török területeken a 16. sz. első évtizedeiben terjedtek el. Három típusuk volt jellemző. Az első a vásári kávésbódé, ami csupán az ital megfőzésére szolgált. A kész italt vagy helyben itták meg, vagy egy szolga vitte el a vásárlónak. A második típusban a környékbeliek gyűltek össze. Amolyan törzsvendégek kávézója volt. A harmadik pedig a nagyobb vonzáskörzetű, gazdag kialakítású, szélesebb vendégkörű kávéház.

Már akkor kialakult a kávés üzletek polgárosodásban, társadalmi átalakulásokban játszott nagy szerepe. A vallási és a világi vezetők többször be kívánták tiltani a kávéházba járást.